Augusztus 7-én, hétfőn elindult a háztartási nagygépek csereprogramja az Otthon melege program keretén belül. A mosó- vagy hűtőgépek cseréjére maximum 45 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást lehet elnyerni.
Augusztus 7-én, hétfőn elindult a háztartási nagygépek csereprogramja - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, az Otthon Melege Program háztartási nagygépcsere alprogramjának sajtótájékoztatóján.
Kik nyújthatják be először az igényeiket?
Ismertette, hogy a következő hetek során az ország összes régiójában megnyitják a pályázatot: elsőként az észak-alföldi régióban élők nyújthatják be a támogatási igényeiket, utolsóként - augusztus utolsó hetében - a központi régióban, Budapesten és Pest megyében.
Mennyi a vissza nem térítendő támogatás összege?
A mosó- vagy hűtőgépek cseréjére megjelent pályázaton a vételár felét, de a háztartási nagygép (hűtő- és fagyasztó- vagy mosó- és szárítógépek) energiaosztályától függően maximum 25, 40 vagy 45 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást lehet elnyerni.
A 600 millió forintos támogatási keret szükség esetén az igényeknek megfelelően növelhető, legalább 50 ezer pályázatra lehet számítani - közölte az államtitkár.
A pályázat feltételeiről, a kitöltendő dokumentumokról itt kapsz felvilágosítást »
Szabó Zsolt még áprilisban kiemelte, a 2014-ben elindított program eddig több mint 120 ezer háztartás energetikai korszerűsítését tette lehetővé mintegy 23 milliárd forint támogatással, eddig hét kiírást zártak le sikeresen. Már kétszer volt hűtőgépcsere-program, több mint 60 ezer család kapott támogatást, és egyszer volt lehetőség mosógépek cseréjére, abban az alprogramban 25 ezer családot támogattak.
Még többet az Otthon Melege program 2017-ről itt olvashatsz, kattints »
FRISSÍTÉS!
Felfüggesztették az Észak-Alföldön
Több mint 5000 pályázó jelentkezett már az első nap az Otthon Melege Program háztartási nagygépcsere alprogramjára az észak-alföldi régióban, augusztus 7-én, hétfő délután 5-kor a pályázatbenyújtás lehetőségét határozatlan időre felfüggesztették ebben a régióban - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-t.
A tárca közleményében felidézte, hogy hétfőn reggeltől lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni a hűtőszekrények, fagyasztószekrények, fagyasztóládák és mosógépek energiamegtakarítást eredményező cseréjéhez az Otthon Melege Program idén májusban meghirdetett alprogramja keretében. A pályázatok benyújtása régiónként eltérő időpontoktól lehetséges.
Dél-Alföldön augusztus 9-én indul
A pályázatok benyújtása legközelebb a dél-alföldi régióban nyílik meg, ahol augusztus 9-én reggel 8-tól lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül.
A támogatások segítségével jelentősen javulhat a lakossági energiafelhasználás hatékonysága, csökkenhet a hazai szén-dioxid-kibocsátás, nagymértékben hozzájárulva a hazai klímavédelmi és energiahatékonysági célok eléréséhez. A 2014 szeptemberében indult program eredményeképpen eddig több mint 130 ezer háztartás energiahatékonysága javult - hangsúlyozta a szaktárca.
Forrás: MTI