Gombóc a torokban, sajgó hiányérzet, könnyek a mosoly mögött. Várni a hétvégéket, az ünnepeket és közben beletanulni egy új életbe nélkülük… Boldogság, hogy megtalálták a helyüket - aggódás, várakozás, nosztalgiázás. Felnőtt gyermekek szüleivé válni és útjukra engedni őket egy újabb felkavaró és érzelmekkel teli utazás.

"Amikor elmennek a gyerekeid...akkor kicsit meghalsz.

Amikor meg kell tanulnod, mennyit kell két emberre vásárolni. Az üresség sokáig ott marad utána. Ha mozdul a kilincs, felkapod a fejed: talán megjött.

De nem jött meg. Száz, vagy több ezer kilométerre van tőled.
Lassan megszokod. Belakod az új életedet. Tudod, hogy elég hetente egyszer bekapcsolni a mosógépet. Tudod, hogy ahová leteszel valamit, azt ott fogod találni.

Természetessé válik az, hogy interneten, telefonon beszélsz vele. Már fel sem tűnik. Nem fáj. Legalább is vigasztalod magad, hogy nem annyira. Nem mindig.
Persze vannak napok, amikor görcsbe rándul a szíved. Olyan rossz érzésed van, magad sem tudod az okát. Csak nem érte baj?

Alig várod, hogy jelentkezzenek, hogy beszélhess vele.
Hogy lásd: minden rendben. Lassan megnyugszol, már csak néha vannak rémálmaid. Mert félted őket. Mindig.

Aztán mondják: jövünk haza!
Lesz minden, hogyne lenne. Minden, amit csak szeretnek. Minden, amit ők maguk is meg tudnak főzni, de az nem olyan.
Izgatottan készülődsz. Hamarosan átölelheted őket. Persze igyekszel majd úgy tenni, mintha semmi különös nem lenne abban, hogy megjöttek. Nem mondod el, hogy végig aggódtál.
Itt lesznek és újra zajos lesz a ház.
Zaj van, nevetés és mindenki mondja a magáét.

Annyira jó így.

Készülsz és közben néha beléd hasít valami. Mint egy beágyazódott tüske, ami felsajog olykor. Mert tudod, hogy elmennek újra. Már most készülsz a fájdalomra. Mert fájni fog újra.
Úgy kell majd megszoknod a hiányukat, ahogy annyiszor megszoktad már. Lassan, ahogy az élet hozta.

Amikor óvodás lett, egy kicsit elvették tőled. Aztán iskolás. Gimnazista. Még érzed a frissen fürdetett baba-illatát, amikor másik városba költözik. Akkor már ritkábban jön. Az már kicsit nagyobb halál.
Végül elmegy, mert így kell lennie. Ez a természetes. Éli a maga életét.

Örülsz, hogy sikerült, hogy megtalálta a helyét. Akkor is, ha az a hely messze van attól, ahol Te vagy. Sikerült. Biztonságban van. Most már együtt van jelenük és van jövőjük. Boldog vagy, mert látod a boldogságukat.

Jönnek és elmennek, de belőled egy darabot elvisznek. Akkor is, ha talán nem is tudják. De! Tudják, hogyne tudnák. Mindent tudnak. Jó emberek, így együtt szereted őket, meg aztán te nevelted ilyenné.
Fájni fog, de megszokod majd újra a hiányukat, és várod, hogy újra jöjjenek. “

Jönnek, mert szeretnek, mert fontos vagy nekik."

 

Forrás: Ismeretle szerző

Fotó: Freepik