Az ünnepek tájékán mindig nehezebb együtt élni a szív bánatával: a Szentestéhez közeledve napról napra fájdalmasabb a hiány, az emlékezés. Kun Magdolna verse még ebbe a szomorúságba is képes finoman belecsempészni az ünnep csillanását, és megszólítani elveszített szeretteinket, óvatosan remélve a lélek válaszát...

Kun Magdolna: Mondd, Anya

Mondd Anya,
így Karácsony tájékán
mi van odaát,
díszítik-e fényes gömbök
a fenyőfák ágát.
Gyújtanak-e csillagszórót
fenn az angyalok,
mikor éj csendjébe vesznek el
a földi sóhajok.

Mondd, Anya,
roppan-e hó, szikrázó hó
talpatok alatt,
s fáztok-e, ha a zúzmarás dér
arcotokra fagy.
Mikor szél tépkedi puha selyem
fátyoltestetek,
a félelembe ti is 
belereszkettek.

S mondd, Anya,
élnek-e még szívetekben
szép gondolatok
azokról, kiket a földön
árván hagytatok,
s kik, azóta is várják,
olyannyira várják,
hogy egy szép napon talán
visszakopogtattok
az élet ajtaján.”
 

 

Fotó: Freepik