A nagymama szeretne az unokájával jókat beszélgetni, de a kislánynak nincs erre igénye - Ibolyáék története
"Hollandiában élünk, kisiskolás lányom már itt született, és ez az otthona. Édesanyámnak nagyon hiányzunk. Mivel ő is és mi is dolgozunk, évente csak egy-két hétre tudunk találkozni. A nagymama nagyon szeretné, hogy a lányom rendszeresen skype-olna vele, de úgy tűnik, hogy a kislánynak erre nincs igénye. Ha erőltetem, akkor elmenekül a számítógép elől. Édesanyám mindezt nehezen viseli, amit egyrészről megértek, másrészről azt gondolom, hogy a saját érzelmi állapotát nehezíti meg, ami persze az enyémre is kihat.
A nagymama a távolság ellenére szeretne az unokájával foglalkozni, az unokája életének "aktív" részese lenni. Hiába magyarázom az édesanyámnak, hogy ne igyekezzen azokhoz a nagymamákhoz hasonlítania magát, akik hetente látogatják az unokát. De ő csak azzal vádol engem, hogy nem teszem lehetővé számára, hogy megélje a nagymama szerepet. Mit tehetek? Ibolya"
Megkértük szakértőnket, Gécziné Galla Krisztina life coach-ot, aki három évtizedes családpedagógiai tapasztalattal rendelkezik, hogy adjon általános tanácsot fiatal édesanya olvasóknak, aki problémájával sajnos egyre kevésbé van egyedül. Szakértőnk és az olvasónk ezután hosszas levelezésbe kezdtek. Családpedagógus szakértőnk Ibolyáék történetét alaposan körüljárta, hogy arról is el tudja mondani véleményét, ami a fenti sorokból nem teljesen derül ki.
Az alábbi praktikus tippek remélhetőleg más nagyszülőknek is hasznosak lesznek, akik az unokáikkal skype-on kénytelenek tartani a kapcsolatot.
11 ötlet, amivel vonzóbbá lehetne tenni a nagymama és unoka közötti skype beszélgetést
1.
Mindenképpen kerüljük a lelkiismeret furdalást keltő kérdéseket! "Miért nem hívsz fel? Miért nem beszélünk gyakrabban?" - ezekre a számunkra megnyugtató válasz úgysem létezik, ráadásul elindíthatunk vele egy veszekedésbe torkolló magyarázat-cáfolat áradatot. Gondoljunk arra, hogy mi se keressük olyanok társaságát, akik állandó szemrehányásokkal bombáznak minket.
2.
Semmi esetre se minősítsük a szülőket a beszélgetésekben! "Anyád is igazán hívhatna többször! Anyádnak már hányszor mondtam, hogy hívjatok fel! Biztosan, Apád nem örül neki, ha látja, hogy beszélgetünk!". Mi sem szeretjük, ha azokat minősítik le, akiket mi kedvelünk, akik nekünk fontosak. A gyerekeknek pedig normális esetben a szülők jelentik a biztonságot, az igazodási pontot, a feltétel nélküli szeretet.
3.
Mielőtt kérdésekkel árasztanánk el az unokát, beszélgessünk „csupa semmiségekről”: dicsérjük meg a haját/ruháját; mondjuk, hogy látjuk, milyen jó kedve van; olyan jó látni, ahogy csillog a szeme; mennyit nőtt, mióta legutóbb láttuk, stb. Legyünk leleményesek, igyekezzünk a környezetéből is kicsippenteni egy-egy témát: kedvenc állata, játéka, bármi olyan téma, ami a képernyőn még a gyerek körül látható.
4.
A fentiekbe beleszőhetünk egy-két itthoni témát, történetet is: "Milyen helyes az a kis plüsskutya a polcon, egészen hasonlót láttam múltkor egy kirakatban, és rögtön eszembe jutott, hogy neked is biztosan tetszene. És lám, van is ilyen kutyusod! De jó! Szoktál vele játszani? Mit? Kivel?" - ezzel már el is indul egyfajta beszélgetés. Ha úgy érezzük, hogy a gyerek elakadt, csak tőszavakkal válaszol, ne nógassuk a végtelenségig, hanem hidaljuk át a döccenőket saját történeteinkkel.
5.
A beszélgetés ne szűküljön le egyfajta ellenőrzésre! A „Hogy megy a tanulás?", "Van már barátod az óvodában/iskolában?"; "Mit tanultatok legutóbb?" típusú kérdések élő szóban és folyamatos kapcsolattartás esetén is demotiválók tudnak lenni, hát még akkor, ha a nagyi/nagypapa csak ilyeneket tud kérdezni abban a kevéske időben, amikor éppen online kapcsolatban van az unokával.
6.
Tegyünk fel konkrét kérdéseket, ami az unoka életkorának, érdeklődésének megfelelő! Például ahelyett, hogy megkérdeznénk, „Hogy vagy? Mi újság?”, megkérdezhetjük, hogy "Milyen napod volt?", "Mi volt a legérdekesebb aznap?", "Hol voltál legutóbb a barátoddal? Ott mit csináltatok?".
7.
Mutathatunk különféle dolgokat „élőben”, vagy küldhetünk képet, mesét, egyebet virtuálisan is. Kérdezzük meg, mi a véleménye róla? Mi az, ami tetszik neki benne? Mi az, ami nem? Itt is elmondhatjuk a mi meglátásainkat, kiegészíthetjük egy-egy történettel is a beszélgetést.
8.
Kérjük meg, mutasson/küldjön ő is nekünk valamit valamilyen témában. "Megmutatod a kedvenc kisautódat? Olyan kíváncsi vagyok rá!"; Hol tartotok most az olvasókönyvben? Olyan érdekes nekem látni, máshol hogyan tanulnak a gyerekek!".
9.
Vigyázzunk, hogy ne „telepedjünk rá” a beszélgetésre! Ne legyünk terjengősek, unalmasak! Csak olyan témát hozzunk elő, ami az adott életkorú gyereket valóban érdekelheti. (Itt nincs helye az unalmas beszámolóknak a szomszédunkkal folytatott vitáról; a betegségünkről, a kezeléseinkről; nem kell a sopánkodás – hiszen ezekkel a távolból még egy felnőtt sem tudna mit kezdeni.)
10.
Ne akarjunk nevelni! Higgyük el, hogy mi a saját gyerekünket már nagyon jól felneveltük: okos, érett, felelősségteljes szülő lett belőle. Tudja ő, hogy kell-e még egy kötött kabát a kicsire ott a messzi távolban; hogy ad neki eleget enni akkor is, ha mi soványkának találjuk szemünk fényét - és még sorolhatnám.
11.
Ami pedig a legfontosabb, tartsuk szem előtt, hogy minőségi időt akarunk együtt tölteni a távolban levőkkel! Élményeket, emlékeket gyűjtünk és adunk, amire jó emlékezni azokban a pillanatokban, amikor csak a távolság létezik…
Szakértő: Gécziné Galla Krisztina
Fotó: Freepik/katemangostar; Rawpixel