Az évek előrehaladtával egyre tisztábban látjuk, mi az, ami igazán számít. Egy nemrégiben készült tanulmány rámutat, hogy az emberek minek kapcsán éreznek leginkább megbánást időskorukban. Talán még nem késő újrakezdeni, és csak döntés kérdése - a megbánások listáján ugyanis egyetlen, pénzzel megvehető dolog sem szerepel.

Az idő múlása, a halandósággal való szembenézés elkerülhetetlensége gyakran hozza magával a megbánást – akár amiatt, hogy elszalasztottunk valamit, akár azért, mert ma már másként tennénk meg. Lehetséges, hogy már késő újrakezdeni, de az is lehet, hogy még van lehetőségünk változtatni.

Minden élettörténet más és más, ugyanakkor a témával foglalkozó tudományos szakirodalom arra utal, hogy vannak bizonyos ismétlődő, sokaknál felmerülő témák, amelyek jellemzően lelkiismeret-furdalást vagy megbánást váltanak ki időskorban.

 

Egy 2011-es, hospice betegeket vizsgáló tanulmányban azok éreztek legkevésbé megbánást, akik úgy vélték, hogy emberi kapcsolataikat a legteljesebb mértékben és minőségben élték meg. Az egyik kutatásban részt vevő így vallott: „Nincs semmilyen megbánásom. Mindig gondoskodtam a feleségemről és a családomról, rendszeresen eljártunk együtt nyaralni, teljes életet éltünk együtt. És ettől jól érzem magam.”

Ugyanez a tanulmány azt is megállapította, hogy életük végén azok féltek legjobban az elmúlástól, akik nem látták vagy láthatták gyermekeiket, unokáikat felnőni.

Bonnie Ware írónő, aki írói munkássága mellett súlyos betegek életvégi ellátásával is foglalkozik, A haldoklók öt legnagyobb megbánása című könyvében szintén ezt erősíti meg: a személyes kapcsolatok fontossága különleges hangsúlyt kap az élet utolsó szakaszában és gyakran kapcsolódik hozzá megbánás. „Végeredményben minden a szeretetről és a kapcsolatokról szól. Ez – vagy ennek hiánya - az, ami az utolsó hetekben velünk marad.” - fogalmaz.

Szintén gyakori megbánás az időskorúak közt az, ha nem voltak hűek önmagukhoz, és azt az életet élték, amelyet mások elvártak tőlük. A legtöbb ember álmainak, küldetésének felét sem teljesíti, és a tudat, hogy ez a hiány saját döntéseinek köszönhető, igen nehéz.

Ide kapcsolódik az a gyakori megbánás is, mikor a személy élete során nem vállalta fel az érzéseit, sőt, elnyomta azokat, csak hogy másra tekintettel legyen.

Ezt követi a túl sok munka miatti megbánás, vagyis az, hogy gyakran nem mondtak nemet idejében, túl sok feladatot vállaltak el, ezért kevesebb időt tölthettek párjukkal és gyermekeikkel, mint amennyit szerettek (vagy kellett) volna. 

A „középszerű létezés” tudata, az, hogy valaki végül sosem vált azzá, amivé válhatott volna, a keserűség és neheztelés megterhelő érzését hozza magával, és ez a lelki teher - az írónő szerint - akár az időskori betegségek kiváltó oka is lehet. 

Ware úgy látja, sokan nem engedték meg maguknak a boldogságot, és életük végén jöttek rá, hogy a boldogság egy választás.
Az is jellemző, hogy belátják, valójában mindvégig csak színlelték másoknak és önmaguknak is az, hogy elégedettek, miközben csak arra vágytak, hogy felhőtlenül nevethessenek, szabadon és bolondos módon élhessenek anélkül, hogy mások véleményének akarjanak megfelelni.

A megbánásmentes élet kulcsa tehát az lehet, ha barátaikat, családunkat, a tartalmas kapcsolatokat előtérbe helyezzük, van bátorságunk önmagunk lenni, és megszabaduljunk felesleges, a másoknak való megfeleléssel összefüggő gátlásainktól. Mindezt talán könnyű mondani – azonban az idő múlásával egyre inkább hangsúlyt kap mindaz, ami igazán fontos, így az elengedés is könnyebb lehet. 

 

 

 

via
Fotó: Freepik