Iskola, ahol nincs nulladik óra? Iskola, ahol nem adnak házi feladatot otthonra? Iskola, ahol jó lenni, barátkozni, alkotni, kérdéseket föltenni, mozogni, beszélgetni, tanulni? Egy gyerekszerető pedagógus megálmodta a tökéletes iskolát… Hanula Erika pedagógus-író álmodott egy nagyot. Álmodott egy olyan világot, amelyben unokáink olyan iskolába járhatnának, amelynek kapuját örömmel lépnék át nap mint nap... Az ő írása következik.

Van egy álmom. Arról, hogy olyan iskolába járnak a gyerekeim, ahol nem ölik ki belőlük a természet adta kíváncsiságukat, és ahol öröm és élvezet a tanulás.

Ahol figyelembe veszik a fejlődésbeli jellemzőiket, ezért hat évesen nem kell hosszú órákat egy padban ülniük, de még idősebb korukban sem.

Ahol nem kell nyolc órakor minden korú gyereknek szellemi frissessége teljességében lennie, hiszen a kamaszok belső biológiai órája 1-2 órával eltolódott a kisgyerekekhez illetve a felnőttekhez képest.

Ahol egyáltalán nem ismert a nulladik óra fogalma.

Ahol az önfeledt mozgás, a játék ugyanúgy része az életüknek, ahogyan az óvodás korukban az volt. Igen, a kamaszok is tudnak, szeretnek játszani -. nyilván a saját koruknak megfelelő játékokat.

Ahol sok-sok beszélgetés folyik.

Ahol megtanulnak kulturáltan érvelni, vitatkozni és mások véleményét akkor is elfogadni, ha az nem egyezik a sajátjukéval.

Ahol a mozgás nem osztályzatra történő testnevelésórákat jelent, és nem kell mindenkinek, adottságtól függetlenül, egy azon mércét megütnie. Ahol azt sugallják a gyerekeknek, mozogj, sportolj egész életedben, mert a mozgás maga az élet.

Ahol a készségtárgyakat, a zenét, a rajzot, a kézművességet (technikát) nem osztályozzák és ahol elfogadott, hogy mindenki más stílust kedvel, illetve más mértékben ügyes. Ahol az alkotást maga az alkotás kedvéért művelik, és azt sugallják nekik, alkoss akkor is, ha már felnőtt leszel, mert a kreatív tevékenység levezeti a stresszt és energiával tölt fel. Alkotni jó.

Ahol a tudás megszerzésére nem csak egy módszert tanítanak, hanem elfogadják, hogy minden több oldalról megközelíthető.

Ahol a gyereket megtanítják, hogyan tanuljanak, mert ha megvannak az eszközeik és a belső motivációjuk, akkor bármit meg fognak tudni tanulni.

Ahol a világot nem 10-12 egymástól független tantárgyra osztják fel, hanem egészében látják, mindig más oldalról megközelítve azt.

Ahol az irodalom nem száraz tényadatok bebiflázásával egyelő, hanem az olvasás szeretetére nevelik a gyerekeket. Ahol megmutatják, egy-egy könyv, vers vagy bármilyen irodalmi mű mondanivalójával építi az ember személyiségét.

Ahol a természettudományokat valódi kísérletek, megfigyelések, tapasztalások útján tanulják meg.

Ahol a gyerekeknek sok választási lehetőségük van, aszerint, ki miben jó, kit mi érdekel, de ahol a gyerekeknek kötelességeik, feladatik is vannak, hogy felelősséget tanuljanak.

Ahol megtanulják, hogy mindenki felelős a saját tetteiért. A tanárok és a diákok egyaránt.

Ahol a hibát nem negatív dolognak értékelik, hanem egy jelzőfénynek, ami azt mutatja meg, miben kell még az illetőnek fejlődnie.

Ahol sok-sok gyakorlati dolgot tanulnak, legyen szó kertészkedésről, főzésről vagy a későbbiek folyamán egy vállalkozás beindításának megtanulásáról.

Ahol elérik azt, hogy a gyerek maga miatt akarjon tanulni (belső motiváció), nem az osztályzatok, a dolgozat, a jegyek, a szülő vagy a tanári dicséret miatt (külső motiváció). Ha belegondoltok, nem is olyan földtől elrugaszkodott elgondolás ez, hiszen egy kétéves gyerek sem azért kérdezni folyton, hogy miért, miért, miért, mert az anyjának akar imponálni. Azért kérdez, mert tudni akarja a válaszokat. Önmaga miatt.

Ahol a gyerekek megtanulják és alkalmazzák a meditálást, a relaxációt.

Ahol elsajátítják a tudatos koncentráció képességét.

Ahol az iskola szervesen a természet része, legalábbis az oktatás folyamán rengeteg kirándulás, túra, természetbe töltött idő akad.

Ahol nem a technikai vívmányok (az okostelfonok, a számítógép, a tabletek, stb.) ellen beszélnek, hanem megtanítják ezek helyes használatát.

Ahol az idegen nyelvre nem úgy tekintenek, mint egy tantárgyra a sok közül, hanem annak veszik, ami egy kommunikációs forma, ami összeköti az embereket.

Ahol nem adnak házi feladatot, mert tudják, hogy az iskola a tanulás helyszíne, az otthon pedig a pihenésé, feltöltődésé, a családé.

Ahol nem skatulyáznak, osztályoznak, hanem segítő szándékú visszajelzéseket adnak és bátorítanak.

Ahol a tanárok nem agyonhajszolt, leterhelt, kiégett emberek, hanem pozitív energiától vibráló mentorok, akik személyiségükkel legalább annyit tanítanak a gyerekeknek, mint a szavaikkal.

Ahol a szó minden értelmében megbecsültek a tanárok.

Ahol sok tudás gyűlik össze a gyerekek fejében, de megfelelő módon és intenzitással. Nem azt akarom, hogy túlontúl könnyű legyen az iskolájuk, és unatkozzanak, de azt sem, hogy annyira leterheltek legyenek, hogy szinte kiégnek 18 éves korukra.

Ahol jó lenni, barátkozni, alkotni, kérdéseket föltenni, mozogni, beszélgetni, tanulni.

Ahol mindezek a dolgok minden gyereknek alanyi jogon járnak, nem kell ezért külön fizetni!
És ahonnan olyan gyerekek hagyják majd el az iskolát, akik hisznek benne, tudják, hogy jobbá tehetik a környezetüket és ezáltal a világot is, sőt, ehhez eszközökkel, megfelelő gondolkodásmóddal és személyiséggel rendelkeznek.

Ez az álmom.
Szerintem sokunk álma. És talán ha mindannyian hozzáteszünk valami aprócska részt, egyszer el is fogjuk érni.

Szerző: Hanula Erika
Eredeti cikk: Csupa Szív magazin