A gyermekeim oly hamar kirepültek, de azt nem gondoltam volna, hogy az unokáim még gyorsabban felnőnek majd. Bárcsak jobban megéltem volna ezeket az éveket, a napokban és pillanatokban rejlő lehetőségeket...de már sosem térnek vissza. De talán nem rontottam el...

Mikor nagymamává váltam, még dolgozni jártam, ezért sok időt nem tudtam tölteni a lányommal és a kis unokáimmal. Sokszor kettős érzéseim voltak, vajon a hétvégeken hozzájuk menjek, hogy enyhítsem a terheiket és az unokáimmal építsem a kapcsolatot, vagy szánjam a szabadidőm nagyobb részét az ügyeimre? Alkalmatlakodom vagy örömmel várnak? Elmondjam-e a véleményem vagy sem? Eleget játszom-e a gyerekekkel vagy kreatívabb is lehetnék?

Én igyekeztem mindent megtenni, de ma már néhány dolgot máshogy látok...

 

1. Többet segíthettem volna az édesanyjuknak

Utólag, azt hiszem, a lányom csak nem mert, vagy nem akart több segítséget kérni, hogy ne terheljen, vagy talán szégyellte, hogy kimerült, és azt mutatta, hogy minden sínen van. Jobban kellett volna figyelnem, és ragaszkodnom ahhoz, hogy a segítségükre legyek. Többet kellett volna kérdeznem, miben lehetek támaszuk.

 

2. Több időt áldozhattam volna rájuk

Eleinte a hétvégék és esték még mindig ott voltak, én sokszor mégis az ügyintézéseket, nagytakarítást vagy a barátokat választottam. Lelkiismeret-furdalásom volt, de a munka mellett nehéz volt választanom. Most már úgy érzem, jobban is beoszthattam volna az időm. Már látom, hogy igenis juthatott volna nekik több is belőlem. Remélem, nem hiába igyekeztem kompenzálni mindezt, miután nyugdíjas lettem. Talán nem rontottam el...

 

3. Nem kellett volna annyit kritizálnom

A mi időnkben még sok dolog másképp volt, a gyermekágy, a mindennapok, a gyereknevelés, a nők feladatai… Elsőre sok minden nem tetszett abban, amit és ahogyan csinálnak ma a fiatal szülők, és ebből sok konfliktus is akadt, de utólag már látom, hogy nem csak egyetlen igazság létezik, és bizony el kell ismernem, hogy remekül csinálták és nagyszerű emberkék lettek az unokáim…
 

4. Többet tanulhattunk volna egymástól

Sokszor eszembe jut, hogy minden tapasztalatom átadtam-e az unokáimnak. Vajon mi fontosat tanítottam nekik? Talán többet mesélhettem volna a régi jó dolgokról. Az emberségről, kapcsolatokról, egyszerű élményekről. És ha nyitottabb lettem volna, mennyi mindent megtaníthattak volna nekem is a gyerekek! Biztosan az ő tudásuk sem nem ördöngösség...

5. Időközben gondoskodhattam volna az új életemről is

Nem készültem fel arra, hogy egyszer csak az unokáim is nagyok lesznek, a saját útjukat járják, és már nem látom őket annyit. Néha olyan haszontalannak érzem magam. Az utóbbi években megpróbáltam bepótolni azt, amit az első időszakban nem tudtam megadni, de közben elfelejtettem, milyen az álmaimnak élni, új dolgot tanulni, utazni...a tornacsoport sem látott már rég, és a kártyából is kijöttem. 
Talán még nem késő újrakezdeni.

De akkor is a gyerekek lesznek az elsők!

 

Fotó: Freepik