A szerencsések közé tartozom. Elmondhatom magamról, hogy közel fél évszázadot megéltem, és az édesanyám még mindig az életem része lehet! Amióta pedig megszülettek a gyerekek, velük együtt egy csodálatos nagymama is született, a kötődésünk pedig erősebb, mint valaha.

Húsz éves koromban hagytam el a szülővárosomat, hogy a férjemmel közös életet építsünk. Akkor még nem is sejtettem, milyen csodákkal teli életút vár ránk. 

De előbb...nehéz volt.

Láttam édesanyám szívét halkan megszakadni, mikor messzire költöztem tőle.

Láttam nagymamám leépülni, elfogyni. Láttam édesanyámat, ahogy gondoskodik róla nap mint nap - akkor is, amikor nagyi már meg sem ismerte őt. 

Ezek a fájdalmas emlékek azonban csak megerősítettek minket, és még szilárdabbá tették a családi köteléket. 

Anyukám ekkor még nem volt nagymama. Felnőtt, épp csak kirepült gyermekeit igyekezett tapintatosan a távolból szeretni és óvó tekintetével figyelni. Megszokni a tudatot, tanulni a képességet, hogy a szerepek megváltoztak és a gyermekei már nincsenek jelen minden nap.

Tudom, hogy ez nagyon nehéz volt ez a számára.
De az élet megajándékozta őt: gyermekünk született. Édesanyám pedig azonnal vonatra ült, hogy mellettem, mellettünk legyen. 
A boldogságunk azonban szinte rögtön tragédiába torkollt. Elveszítettük első kisfiunkat. Édesanyám a legmélyebb mélységben is ott volt, fogta a kezem és simogatta a hajam. Ott volt mindaddig, míg gyászoltuk álmaink elvesztését. És az övét is...

Mégis azt mondom: a szerencsések közé tartozunk. Ezután két egészséges gyermekünk született. 
A tragédiák, veszteségek olyan közel hoztak minket egymáshoz, hogy édesanyám mindent hátrahagyott, és közös erővel megoldottuk, hogy ma már a közelünkben élhessen. 

Ott volt a gyerekeim születésénél és első lépéseinél.
Ott van az évnyitókon, a sporteseményeken és a vasárnapi ebédeknél.

Elhozza a gyerekeket vagy csak random délutánokon elviszi őket fagyizni. Néha ő alszik nálunk, néha a gyerekek nála. Használja a kütyüket és néha meglepi a srácokat egy-egy videóhívással.

Szereti őket, becsüli az egyéniségüket. Beszélget, kérdez, meghallgat.

Pontosan tudja, hogy a szeretet, amit elvet unokái szívében, tovább virágoznak majd! 

A szerencsések közé tartozom. Kiváltság, hogy láthattam, ahogy anyukám csodálatos nagymamává vált. Hálás vagyok azért, hogy tanulhatok a bölcsességéből, láthatom a világot az ő szemszögéből, és szemtanúja lehetek annak, hogyan kell gyengéden, mégis erős szívvel összetartani egy családot.

Arról álmodom és arra törekszem, hogy egy nap én is olyan nagymama legyek, amilyen a gyermekeimnek megadatott. 

 

Szerző: Nagyszülők Lapja
Fotó: Freepik