Az egymást követő generációknak sosem könnyű átérezni egymás élethelyzetét, érzelmeit, gondolatait. Most egy idős édesanya osztja meg bölcs gondolatait, érzelmekkel teli üzenetét gyermekeivel egy csodaszép levélben, melyet minden korosztálynak érdemes elolvasnia...

„Drága Gyermekeim!

 

Az idő elrepült, és ezzel nekem is nehéz szembesülnöm. Különös, idegen érzés az éveim számára gondolni - ugyanakkor odabent ugyanannyinak (és ugyanúgy) érzem magam, mint fiatalon. Ez pedig azért van, mert az ember lelke nem öregszik!

Persze ez csak akkor igaz, ha elmében és lélekben is fiatal tud - és akar - maradni.

Ezért kérlek, ne szóljatok rám, hogy „Anya, mi ez a ruha rajtad?” 

Ne mondjátok meg, mit hogyan „kellene” csinálnom a korom alapján. Mert ilyen meghatározás nincs.

Ne kérdezzétek, miért nevetek olyan hangosan, amikor valami vicces. Ne nézzetek rám furán, ha szomorkás szöszmötölés és beletörődő sóhajtozás helyett időnként nekivágok a városnak, felveszek egy piros ruhát, elmegyek kártyázni a lányokkal, vagy épp szeretném élvezni az egyedüllétet és befelé figyelni.
Ne mondjátok, hogy „Ezt már százszor mesélted!”, mert lehet, hogy nekem az a történet is egy darabka a fiatalságomból, amibe még kapaszkodni tudok, és mosolyt csal az arcomra…

Igyekszem nyitott maradni a ti világlátásotokra, módszereitekre, gondolkodásotokra, tapasztalataitokra, de ti is értsétek meg, hogy én még mindig a sajátjaimban bízom a legjobban. 
Próbálom megérteni a legújabb technológiákat, de fogadjátok el, hogy nekem ez lassabban megy. A lábaim sem olyan erősek, ezért talán nektek is lassabban kell sétálnotok, ha együtt megyünk túrázni, de nálam boldogabb nincs, ha invitáltok, mert érezhetem, hogy szükség van még rám és együtt tölthetjük az időt!

Ne keseredjetek el, ha látjátok, nehezen mozgok, fáj valami vagy nem vág úgy az eszem. Nincs semmi baj: ez az élet rendje. A testünk nem is lehet ugyanaz, hiszen folyamatai hozzálassulnak a lélek lelassulásához.

Ugyanakkor lehet, hogy néha most nekem van szükségem Rátok!
Ezt sem könnyű elfogadnom, és igyekszem most is mindent megoldani egyedül, amennyire tudom, hogy ne terheljelek benneteket, de egyre inkább előfordulhat, hogy a segítségetekre - a ti kezetekre - van szükségem. 
A nemrég még pici, puha, illatos kezekre, melyek reggelente megsimogatták az arcom és pillangókat rajzoltak nekem egy gyűrött papírlapra, amit azóta is őrizgetek… 

Sajnálom, hogy már nem vagyok ugyanaz, mint régen, hogy már nem bírom úgy a tempót. Ez nekem is nagyon nehéz. Néha még sírok is, persze csak akkor, ha senki nem látja. De a sírás is az élet része, mert megkönnyebbülést ad. Erőt a továbblendüléshez. 

Felnőttetek...és én elképedek az idő kegyetlen gyorsaságán. Büszke vagyok arra, amivé váltatok. Hogy megtaláltátok a helyetek a világban, és a saját utatokat járjátok.

Ne aggódjatok, nem vagyok boldogtalan, sőt. Az évek tapasztalata elfogadóvá, nyugodtabbá tett. Már nem sietek, nem rohanok, nem szorongok és nem idegeskedek annyit, mert megtanultam, hogy mindig van valahogy. Főleg ha teszünk is érte.

Boldog vagyok az egyszerű dolgokkal. Egy jó beszélgetés, egy finom tea, egy kertészkedéssel töltött, eredményes nap. Csodás, hogy reggel felébredek, hogy hallhatom az esti madárcsicsergést és láthatom, ahogy lemegy a nap. Szeretem az eső hangját, a családommal töltött időt, de a magányos, tevékeny órákat is, mikor önmagammal tölthetek minőségi időt.

Ezeket az apró csodákat egészen természetesnek vettem fiatalabb koromban, fel sem tűntek, csak pörögtem, szaladtam, idegeskedtem és tettem a dolgom, mint ahogy most ti is. Ezért higgyétek el, megértem, hogy mindig siettek és sokszor nem értek rá.

De remélem, ti is rájöttök majd, hogy a nehézségek ellenére minden kornak megvan a szépsége, csak nyitott szemmel és szívvel kell figyelni.

Azt is tudnotok kell, ha egyszer útra kelek, nem válok semmivé. Ne sírjatok, ne vegyetek fel feketét, és ne gyászos zenéket hallgassatok! Vigyetek ki a természetbe, engedjétek, hogy a mindenség részévé válhassak! Elevenítsétek fel a szép és kedves pillanatokat, meséljetek vidám történeteket, hallgassátok a kedvenc zenéimet – mert én ott leszek, és veletek hallgatom mindezeket.

Azt kívánom, hogy bármivel is foglalkoztok és bárhol is éltek a világban: legyetek boldogok! Merjetek érezni, mosolyogni, sírni és nevetni. Azt kívánom, mindig lássátok meg, mi az, amihez ragaszkodni kell, és mit kell elengedni. És hogy ti is találjátok meg minden korban a szépet!"

 

 

Szerző: Szülők Lapja
Fotó: Freepik