Idén is megválasztották az Év fagylaltját - Az 1998 óta minden évben megszervezett szakmai megmérettetés döntőjét július 12-én, kedden tartotta Budapesten a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete.
Idén is megválasztották az Év fagylaltját - Az 1998 óta minden évben megszervezett szakmai megmérettetés döntőjét július 12-én, kedden tartotta Budapesten a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete.
A versenyre idén a négy kategóriában összesen 74 fagylalt nevezett. Kötelező íz idén sem volt. A döntőbe a kézműves kategóriákban 12 fagylalt került, melyeket a versenyzőknek a zsűri jelenlétében kellett elkészíteniük. Az alapanyaggyártók-forgalmazók kategóriájában 27 fagylalt versengett a helyezésekért.
Az Év fagylaltja 2022 győztesei
- Végül az Év fagylaltja vándorkupát és az aranyérmet Dobó Norbert balatonfüredi cukrász Szőke zserbó fantázianevű fagylaltja nyerte.
- Mögötte Ladányi László lett a második a szeghalmi Ladányi Cukrászdából való Lazy Berry fantázianevű fagylaltjával.
- Novák Ádám és Elek Rita tökmagos-málnás fagyija pedig a harmadik helyet érte el a szegedi Reök Kézműves Cukrászdából.
A mentes fagylalt 2022 kategória győztesei
- A mentes kategória győztese szilvás fekete tea fagylalt lett, Wilheim Dávid alkotása a balatonmáriafürdői Pingvin Fagylaltozó és Cukrászdából.
- Második helyen Böröczky-Asztalos Ágnes Tök jó elnevezésű fagylaltja végzett a balatonszemesi Margaréta Fagyizóból.
- Harmadik helyezést ért el a csokoládés kókusz sorbet, Reif Ferenc cukrász alkotása a polgárdi Dock Cukrászdából.
A szakmai zsűri tagja volt Balogh László (Kézműves Cukrászda, Gyula), Baracskay Angéla (kreatív cukrászséf, Budapest), Gerő Eszter (Sütizz Cukrászda, Budapest), Szűcs Árpád (a table! Boulangerie-pâtisserie, Ojo Ice, Budapest), Erdélyi Balázs (szakmai elnök, Magyar Cukrász Ipartestület, Budapest).
A Magyar Cukrász Ipartestület által meghirdetett az Év fagylaltja versenyére nevezett fagylaltok csak természetes alap- és járulékos anyagokkal készülhettek, kizárólag saját készítésű öntetekkel ízesítve és díszítve. A minden mentes kategóriába hozzáadott cukor-, glutén-, laktóz- és tejfehérjementes fagylaltokkal kerülhettek a versenyzők.
A kézműves fagylaltok közül az összes döntőbe került alkotás megkapta a Régió kiváló fagylaltja címet is.
Olvasd el ezt is - Házi fagyi receptjeink:
Gyümölcsös-túrókrémes fagyi receptje »
Madártej fagyi receptje »
Málnás vaníliafagylalt receptje »
Forrás: MTI
Fotók: Facebook/Magyar Cukrász Ipartestület