Ha gyermeked, vagy unokád most kezdi az iskolát, izgul, szorong, vagy úgy érzed, nehéz lesz számára az egész napos elválás, és szeretnél segíteni, hogy könnyebben hangolódjon az új élményekre, Tordon Ákos humorosan tanulságos meséje jó választás lesz. 

 

Tordon Ákos: Szoknyáhoznőtt Katinka
 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki odanőtt a mamája szoknyájához. Bizony, folyton-folyvást a mamája mellett volt, óvodának színét se látta, hírét se hallotta. A mama babusgatta nyakra-főre, s fürösztötte tejben-vajban, tejszínhabban.

– Mi lesz ebből? Mi lesz ebből??? – sopánkodott a nagymama.

Az egyik is, a másik is. S a nagymamákkal a rokonság, a rokonsággal a szomszédság, a szomszédsággal a fél város: „Mi lesz ebből a kislányból, Szoknyáhoznőtt Katinkából?” 
Csak Katinka nem törődött ezzel, s Katinka mamája.

Közben teltek-múltak az évek, és Katinka iskolássá cseperedett. A Nagy Nap Reggelén együtt mentek az iskolába. Szégyen ide, szégyen oda: együtt álltak be a sorba: a mamája volt a párja! Az ő kezét fogta! Mindenki megmosolyogta!

Hanem már másnap nem maradhatott a mama az iskolában. Ki kellett mennie az osztályból. Benne az osztályban szívettépően zokogott Szoknyáhoznőtt Katinka:

– Mama, mama! Mamácska! Ne hagyj itt! Veled akarok lenni! Haza akarok menni!!!

Fel is állt vagy hússzor, hogy hazamenjen, de a tanító néni nem engedte. A déli harangszó is könnyes szemmel érte, a könnyek miatt meg se látta a reá várakozó mamáját az iskolakapuban, az szaladt hozzá, s ölelte, csókolta.

A következő napokban késve ment Katinka az iskolába, mert odahaza hol ide, hol oda bújt el, és sok időbe tellett, amíg a mamája megtalálta. Az iskolában pedig egyre csak pityergett, hiába volt kedves hozzá a tanító néni. Azt se bánta, hogy a többiek mulatnak rajta, konokul hajtogatta a magáét:

– Haza akarok menni! Haza akarok menni!

Haragudott a szomszédjára, haragudott a fél osztályra, a táblára, a katedrára. Haragudott az iskolára.

Telt-múlt az idő, az osztály már a betűkkel barátkozott. Ám most nőtt meg csak a tanító néni gondja, mert a makacs kis teremtés, akinek odahaza mindig mindent megengedtek, félbeszakította a magyarázatot, és ráfogta az O betűre, hogy bizony az A betű!
Máskor pedig, az óra közepén, Katinka kijelentette, hogy bizony neki elég volt az iskola mára, veszi a táskáját, sapkáját, s hazamegy a mamájához!

A tanító néni először méregbe gurult, de másodszorra, harmadszorra nem állta útját, hagyta, hadd menjen, szinte észre sem vette. Közben persze a fejét törte váltig: mitévő legyen Katinkával?!

Addig törte a fejét, amíg egy öreg, tapasztalt tanító néni jó tanáccsal nem szolgált neki. Hogy mi volt  a jó tanács, azt nem árulom el nektek, csak annyit mondok, hogy a tanító néni nem kímélte a lábát, és sorra látogatta Katinka nagymamáit, s rokonait, amíg egy szép napon mamástul állított be Szoknyáhoznőtt Katinka az osztályba.
A tanító néni tüstént elültette mellőle a szomszédját, s ha hiszitek, ha nem, a mamája telepedett melléje az iskolapadba!
Diadalmas boldogság ragyogott Szoknyáhoznőtt Katinka arcán, fénylett a szeme, mosolygott a szájacskája! Szegény mama ott kuporgott a szűk iskolapadban, elzsibbadt a keze-lába, megfájdult a karja, dereka, válla, kék-zöld lett az arca.

Végre-valahára dél lett, kinyílt az iskola kapuja, kitódult a sok gyerek, de egyik se széledt el: mind Szoknyáhoznőtt Katinkára vár, aki a mamájával ült az iskolapadban! Lett nevetés, amikor meglátták! A nagy padban kuporgástól szegény mama otthon mozdulni se tudott, lerogyott egy székre.

– Főzd meg az ebédet! – rendelkezett Katinka. De a mama meg se moccant:
– Mit főzzek? Hiszen nem is vásároltam! – motyogta. – Veled voltam az iskolában! Takarítanom is kellene…
– Éhes vagyok! Éhes…! – hangoskodott Katinka.

De aznap nem került ebéd az asztalra. Be kellett érje egy karéj libazsíros kenyérrel. Vetetlen volt az ágy, takarítatlan a szoba, mert szegény mama egész áldott délután a leckéjét körmölte, hiszen másnap újra iskolába kellett mennie. Este gondterhelt arccal aludt el.

Másnap reggel, amikor a mama is vette a táskáját, Katinka kérve kérlelte:

– Édes mamám, csak az iskolakapuig kísérj el! Hagyd itt a táskádat! Inkább vásárolj be, takaríts ki, és főzd meg az ebédet!

Ám a mama a fejét rázta:

– Nem lehet, nem lehet, Katinkám! Veled kell mennem az iskolába, megígértem a jó tanító néninek!
– Ne gyere, ne gyere, édes mamám! – rimánkodott Katinka. – Otthon a te helyed! Majd én megmagyarázom a tanító néninek, hogy nem töltheted feleslegesen az idődet az iskolában!

Attól kezdve Katinka megváltozott, ha nem is a legjobb, de jó tanuló lett belőle, megszerette az iskolát, s fogadni merek, hogy az iskolaév végére már alig-alig fognak emlékezni iskolatársai, hogy szeptemberben mindenki Szoknyáhoznőtt Katinkának hívta.

Még több mese iskolakezdésre: 
Iskolakezdés - Olvasd fel gyermekednek ezt a mesét, hogy, ne féljen az iskolától - Hervay Gizella: Ábécés mese >>

Ezt is olvasd el:
Ovikezdés, sulikezdés: 12 bevált ötlet, hogy könnyebb legyen az elválás - szakpszichológus tanácsai >>

Fotó: Freepik