A társadalom szemében egy nagyszülői lét vagy a nyugdíjas élet csúcsa az unokák gondozása. De mi van akkor, ha egy nagymamának egészen más elképzelései vannak a nyugdíjas évekről? A kérdés nem egyedi, sok családban súrlódásokhoz is vezet.

Az az elképzelés, hogy az anyáknak csak gyermekeikre kell összpontosítaniuk, és kevés időt kell(ene) fordítaniuk karrierjükre és hobbijaikra, manapság már nem állja meg a helyét. Ez az elvárás ugyanakkor a nagymamák kapcsán továbbra is élénken él a köztudatban.

Egyes nagyszülők úgy érzik, hogy a külvilág olyan elvárásokat vetít rájuk, miszerint a nagyszülői szerepben "kell" teljesnek érezniük életüket, és elkötelezettnek kell lenniük az unokák iránt.

Ezt érzi a 77 éves londoni Constance is, aki nagyon szereti három kis unokáját, de nem akar közelebb költözni hozzájuk. Nem akarja ugyanis feláldozni minden idejét az unokákért, kivéve, ha vészhelyzetről lenne szó. 
„A fiam szívesen látna engem szomszédnak, de nem ő gyakorol rám nyomást, hanem a körülöttem lévő többi ember.” - mondja Constance, aki megdöbbenve érzékeli, hogy kortársai, barátai is szinte elítélendőnek tartják, ha például egy utazást választ az unokái helyett, sőt, még az unokák hiánya vagy kevés száma is  szánalmat vált ki az emberekből. 

Mary, a Sydneyben élő 73 éves nyugdíjas is hasonló elvárásokat érez a külvilág részéről, bár azt elismeri, hogy talán örült volna „egy második esélynek a gyermeknevelésre, tudván, mit tenne jobban vagy másként tennie anyaként”.

 

„Szeretem a kötelezettségektől mentes életem!”

Manapság sok esetben negatívan fogadják, ha egy nagyszülő kifejezi igényét más "szerepekre" is, szeretné szabadidejét részben álmainak és hobbijainak szentelni, és nem csak elsősorban a család számára készenlétben állni.

"Nagymamaként - mondja Constance - elvárják, hogy az unokákért feláldozzam minden időm, a hobbim, az érdeklődési köreim azért, hogy róluk gondoskodjak. De miért érzik úgy az emberek, hogy idősebb korunkban csak ebből állhat az életünk?”

 

A nagyszülőség sem „automatikusan jön”

A nagyszülővé válás sem mindenkinek jön "csak úgy". Az unoka születésével járó változásokhoz alkalmazkodni nem mindig egyszerű: például a családdal töltött idő, egy esetleges költözés, vagy egyéb ok miatt a barátságok megszakadhatnak, de az is előfordulhat, hogy a nagyszülő fizikailag vagy érzelmileg nem képes az „elvárt” gondozási feladatokra. Szintén nehézség, ha a nagyszülő még maga is dolgozik, és úgy érzi, hogy még kevés fennmaradó szabadidejével sem rendelkezhet szabadon, mert munkaidőn kívül is elvárás vele szemben, hogy álljon készenlétben a családnak. 

„Az embereknek képesnek kell lenniük arra, hogy kifejezzék, mi az, ami nem működik számukra, nem fér bele az életmódjukba vagy ami meghaladja fizikai határaikat - mondja a pszichoterapeuta szakember - Be kell tudnunk ismerni,  ha a nagyszülőség nem az, amire számítottunk."

 

És a szülők igénye smafu? 

Ugyanakkor a szülőknek gyakran valódi igényük van a segítségre gyermekeik gondozása kapcsán, melyben a nagyszülőknek (elsősorban nagymamáknak) jelentős szerepet szánnak, különösen ha nincs más segítségük vagy anyagi gondjaik vannak.

Politikai szempontból sem mellékes, sőt, igen előnyös, ha a nagyszülő besegít, hiszen ezzel tulajdonképpen magától megoldódik az „ingyenes szociális védőháló” kérdése az érintett családoknál.

„Társadalmunk mindig is alulértékelte és alulkompenzálta a nők által történelmileg végzett monumentális mennyiségű, fizetetlen gondozási munkát” – fogalmazott ennek kapcsán a Dél-kaliforniai Egyetem pszichológia docense.

 

Mi a megoldás?

A feltételezés tehát, hogy egy idősebb nő életében a családi kötelezettségeken túl nem lehet semmi más értelmes és fontos tevékenység, nem helytálló.
Mindkét félnek (szülőnek és nagyszülőnek is) megvan a maga igaza, de nem feltétlenül látják át a helyzetet a másik szemével, és gyakran a szülők nem érzékelik, adott esetben milyen körülményekkel vagy érzésekkel küzd egy nagyszülő.

Éppen ezért kiemelkedő jelentőségű a családban az őszinte kommunikáció, ahol minden fél tisztelettel, ám nyíltan felvállalja érzéseit és igényeit - a kettőt pedig jó esetben empátiával közelítik egymáshoz. 

A szociológus szerint senkinek nem kellene bűntudatot éreznie, ha nyugdíjas korában szeretné megélni végre a saját életét is. „Természetesen ha az unokákkal való időtöltés az, ami kiteljesedést és elégedettséget jelent, akkor hajrá.” - fogalmazott. 

 

via
Fotó: Freepik