Nincs olyan nap, hogy ne gondolnék Rád / Látlak az égben, amely kéken borul rám... - búcsúversek gyászolóknak, akik elhunyt szeretteiket siratják. Három fájdalmasan gyönyörű verset hoztunk el neked halottak napja apropóján. Gyújts egy gyertyát ehunyt szeretted emlékére, és örökké őrizd meg az emlékezetedben.

Jagos István Róbert: R.G. emlékére
Nincs oly nap, hogy ne gondolnék rád.
Látlak az égben, amely kéken borul rám.
Látlak a zöldben, bokrok, fák között,
Napfényes esőben szivárvány fölött.
Látlak az utcán emberek forgatagában,
Hallom lépteid vágyaim sikátorában.
Érzem illatod rózsákba oltva,
Törlöm könnyeim, sírodra borulva.

Kibédi Ervin: Ahogy a napok rövidülnek
Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.

Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.

Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.

Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.

Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.

Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.

A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.

S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.

Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet.




Bartal Edit Melinda: Unokatestvérem (Tibor) emlékére
Oly kedves voltál szívünknek,
De egy nap elhívtak a fények.
Megmaradt a keserű bánat s a fájdalom,
S keserves könnycsepp csordul le arcomon.

Az emléked szívünkben él míg élünk,
Az emléked szívünkben él, el nem feledünk.
Tovább élsz, itt legbelül a szívünkben,
S ez elkísér egész életünkben.

De mért ilyen keserves az élet,
Miért kellett pont neked elmenned?
Szívünk gyászol s meghasad a fájdalomtól,
Nem tudunk szabadulni a fájó bánattól.

Nem hiszem el, nem, még most sem, hogy elmentél,
Nem akarom elfogadni a tényt hisz fiatal voltál még alig éltél.
Most már csak könnyes szemmel szótlanul csak állok,
S a régi szép emlékekre gondolok.

Sok öröm kimaradt az életedből s nem lelted,
De nem ártottál soha senkinek, tiszta volt a szíved s lelked.
Nem érdemelted, hogy elmenj,
Épp úgy azt sem, hogy míg élsz szenvedj.

Vigyázzon rád a Jóisten szívből kérem,
Vigyázzon rád, nyugodj békében.

Forrás: poet.hu, szepi.hu
Fotó: MTI/Komka Péter