
A nyugdíjasok áfa-visszatérítést kapnak bizonyos élelmiszervásárlásaik után - jelentette be szombaton a miniszterelnök a Várkert Bazárban megtartott, szokásos évértékelő beszédében.
Beszédében a kormányfő nyugdíjasokat érintő juttatásokat is említett.
Miből kapják vissza az Áfát a nyugdíjasok az ígéret szerint?
- zöldségek, gyümölcsök
- tejtermékek
Orbán Viktor a fenti termékek egy bizonyos havi összeghatárig történő - áfa-visszatérítését ígérte. Mint kifejtette, azért döntött az áfacsökkentés helyett az áfavisszatérítés mellett, hogy ezzel ne a kereskedelmi láncok profitja növekedjen, hanem hogy a pénz "biztosan azokhoz jusson, akiknek szánják", azaz a nyugdíjasokhoz, hiszen az élelmiszerárak tőlük nagyobb arányban viszik el a nyugdíjat, mint a dolgozóktól a fizetést.
A visszatérítés pontos módjáról annyit közölt a Nemzetgazdasági Minisztérium: a nyugdíjasok a boltban történő fizetéskor, egy az azonosításhoz szükséges, erre a célra kialakított, azonosításra alkalmas kedvezménykártyával vehetik majd igénybe a kedvezményt. Az azonosítás és a fizetés után a visszatérítés összege automatikusan, utalás vagy készpénz formájában a nyugdíjjal egyidőben fog megérkezni.
A tervek szerint a juttatásra, mely több mint 2 millió nyugdíjast érint a szaktárca szerint, az érintettek az év második felétől számíthatnak.
A nyugdíjasokat érintő Áfa-visszatérítésen kívül Orbán Viktor az alábbi tervezett változásokat jelentette be a családok támogatása érdekében, ahogy arról a Szülők Lapja is beszámolt:
- Két lépésben megduplázzák a gyermekek után járó adókedvezményt, mely intézkedés több mint 1 millió családot érint;
- Bevezetik a CSED és GYED teljes jövedelemadó-mentességét;
- A két és háromgyermekes anyák életük végéig adómentességet kapnak: a háromgyerekesek már 2025 októberétől, a jövő év januárjától pedig a a kétgyerekesek pedig 2026 januárjától.
A törvény pontos részletei még nem ismertek, ám valószínűsíthető, hogy ez már a megszületett gyermeket is számításba veszi a jövedelemadó-mentesség megállapításánál (egy bizonyos korhatárig).
Ez mekkora plusz bevételt jelentene a családoknak? Itt tudod megnézni: Ennyit nyerhetnek a családok a CSED, GYED változással, az anyák adómentességével - Mutatjuk az összegeket
Fotó: Freepik