
50 nagymama bevonásával végezték azt a kutatást, mely nem csak bizonyítja, de meg is magyarázza, miért érezhetnek a nagyszülők erősebb szeretetet unokáik iránt, mint saját gyermekeik iránt.
Mindig csodálatos látni, ahogy egy gyermek kötődik a nagyszülőkhöz - ugyanakkor sok szülőt fájdalmasan érint, hogy gyermeke születésével ő maga „mellőzötté válik”, mert az újdonsült nagyszülők szinte csak az unokára kíváncsiak, csak őt rajongják körül.
Nos, sem az érzés, sem a jelenség nem véletlen: egy 50 nagymama agyműködését kutató felmérés azt igazolta, hogy a nagymamák valóban képesek több szeretetet érezni az unokáik iránt, mint a saját gyermekeik iránt.
A tanulmány vezetője az érzelmi empátiával kapcsolatos agyterületek aktiválódásával magyarázta az eredményeket:
"A nagymamák erőteljesen ráhangolódnak unokáikra, és arra törekednek, hogy igazán átérezzék mindazt, amit az unokáik éreznek. Ha például az unokájuk mosolyog, akkor átérzik a gyermek örömét. Ha pedig sír, akkor átérzik fájdalmát és szorongását."
A kutatás első fázisa során, mikor a nagymamáknak a saját gyermekük képeit kellett megnézniük, agyuk kognitív empátiával kapcsolatos területe volt aktív, ami azt jelenti, hogy intellektuálisan próbálták megérteni, hogy felnőtt gyermekük mit és miért gondol vagy érez.
A kutatók rámutattak, hogy a felnőttekkel szemben a kisgyerekek olyan képességekkel, tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyekkel nem csupán az anyai agyat, hanem a nagymamák agyát is képesek befolyásolni – míg egy felnőtt gyermek már nem rendelkezik ezzel a „cukiságfaktorral”, így már érthető módon nem is tudja ugyanazt az érzést kiváltani a szüleiben.
Az unokákkal való kapcsolat természetesen azért is különleges és fesztelen, mert a nagyszülőket nem terheli ugyanaz a felelősség, mint ami szülőként volt a feladatuk; komoly döntések és stressz helyett az unokával töltött idő már jóval vidámabb és élvezetesebb.
Egy nagymama a téma kapcsán - hogy enyhítse a kutatási eredmények miatti esetleges megrökönyödést -, így fogalmazott közösségi oldalán:
„Én is nagymama vagyok, és ugyanúgy szeretem az unokáimat, mint a gyerekeimet! Nem is tudnám jobban szeretni őket, hiszen ez nem is lenne lehetséges.”
via
Fotó: Freepik