5 dolog, amit feltétlenül taníts meg az unokádnak az életről

Nagyszülők Lapja

Játék az unokával

Nagyszülők Lapja


5 dolog, amit feltétlenül taníts meg az unokádnak az életről A nagyszülőknek nem az a dolga, hogy az iskolás tananyagot biflázzák az unokákkal, ám ez nem jelenti azt, hogy tőlük ne tanulhatna a gyermek. Sőt, nagyon sok mindent kifejezetten a nagyitól vagy a nagypapától sajátítanak el az unokák anélkül, hogy észrevennék. Nagyszülőként bizonyára te is igyekszel átadni az unokáknak azt a tudást és bölcsességet, amit az évtizedek során felhalmoztál. Ha szerencsés vagy, akkor most, a nyári még több lehetőséged nyílik a kisunokákkal lenni, így ez az időszak tökéletes arra, hogy elmélyítsétek a nagyi-unoka kapcsolatot. Ennek egyik alapköve, hogy minőségi időt töltötök egymás társaságában, és eközben olyan dolgokat sajátíthat el tőled a gyerkőc, amik megtanítására a szülőknek sokszor a napi sürgés-forgásban nem jut ideje.

Hogy mik ezek? Most 5 pontba szedtük neked a legfontosabbakat.

5 dolog, amit az unokádnak megtaníthatsz az életről


1. Történelem: ismertesd meg vele a világ és a család történetét!
Az idősebb emberek sok mindent megértek már, olyan dolgokat is, amiket a gyerekek egészen máshogy ismernek meg. Mesélj nekik arról az időről, amikor te voltál gyerek – hogyan teltek a nyarak, milyen volt az iskola, hogyan töltöttétek a szabadidőt. Ha van, mutass régi családi fotókat, a pincéből vagy garázsból pedig biztosan előkerül néhány furcsa szerkezet, amilyet talán még nem is láttak. Tárcsás telefon, szalagos magnó, bakelit lemezjátszó, fekete-fehér tévé, régi ruhák, pénzérmék és két forintos könyvek - a gyerekeknek mindezeket megismerni élmény. Ha pedig anyukájukról, apukájukról vagy a nagyszüleikről hallanak vicces gyerekkori sztorikat, akkor szép lassan azt is megértik, mi az élet körforgása: a felnőtt volt egyszer gyerek is, és majd ahogy öregszik, lesz belőle nagyszülő.

2. Készségek: tanítsd meg neki a mindennapi élethez szükséges készségeket!
Varrás, kötés, hímzés, sütés, kertészkedés, barkácsolás - olyan, kézügyességet igénylő jártasságok, melyeket sokan a nagyszülőktől tanulnak meg. Amibe lehet, vond be őket, még akkor is, ha a rájuk figyelés kicsit megnöveli az elkészülési időt. A kislányok élvezettel varrogatnak babaruhát, hímeznek kispárnát és kuktáskodnak, a fiúk szívesen segítenek a nagypapának a kertben. Mindeközben rengeteg dolgot sajátítanak el mindenféle erőlködés nélkül: milyen anyagfajták léteznek, hogyan ültetünk el egy növényt, melyiket hányszor kell locsolni, melyik a gyom és melyik a rendes növény, mi a különbség a fenyőfa és a keményfa lécek megmunkálása között, hogyan készül a baracklekvár.

3. Emberi kapcsolatok: világíts rá, miért fontos a kézírás és a kapcsolattartás!
Az internet és az okostelefonok korában már-már kuriózum képeslapot és levelet küldeni. Ne hagyd, hogy az unokák kimaradjanak ebből a kedves dologból. Amikor már tudnak írni, írjatok lapot a szülőknek vagy más rokonoknak - de ha kicsik még, akkor is rajzolhatnak egy aranyosat a képeslap hátuljára. Aztán címezzétek meg együtt és vigyétek el a postára, így könnyebben megérti majd a gyerkőc, hogyan is jut el a levél a címzettekhez. Ha pedig hazaérve látja, hogy szülei mennyire örültek a képeslapnak, rájön, hogy nem csak kapni, de adni is öröm.

4. Játék és fantázia: mutasd meg neki, hogy játszani felfedezés és öröm!
Ne engedd, hogy unokád órákig gubbasszon a tévé vagy az internetes játék előtt. Inkább kösd le a figyelmét máshogy, akkor is, ha először tiltakozik. Jó időben járjátok a parkokat, erdőket és közben villants fel neki néhány egyszerű mókát: hogyan lehet sípolni levéllel, mi történik, ha elfújjátok a pitypangot, miként lehet kacsázni a vízen egy lapos kaviccsal. Ha pedig a rossz idő nem engedi, hogy kószáljatok, akkor elő a paklival, és mutasd meg neki, mi az a snapszerozás, a zsírozás vagy a huszonegyezés. De malmozni vagy az alapvető sakklépésekre is megtaníthatod, ország-városozhattok vagy kockapókerezhettek.

5. Bölcs gondolatok: add át neki életbölcsességeid legjavát!
Mire az ember eléri a nagyszülő-kort, tele van olyan életbölcsességgel, melyet csak évtizedek tapasztalatai adhatnak meg. Nem baj, ha olykor, egy-egy konkrét helyzetben idézgetsz is ezekből az unokáknak – talán a nagyitól szívesebben is veszik a gyerkőcök, mint a szüleiktől. Az olyan bölcseletek, mint a "nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz", a "nem lehetsz mindenki barátja, de próbálj jóban lenni mindenkivel" vagy a "bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak" az unokák hasznára válnak, még akkor is, ha adott pillanatban nem érzik át ennek jelentőségét. Ám felnőttként örökre a fülükben cseng majd, mi mindent tanultak a nagyitól vagy a nagypapától.

Fotó: Pixabay

Nagyszülők Lapja

Játék az unokával

Nagyszülők Lapja


2015.07.08