Ha a családok túlterheltek, az a nagyszülők számára is stresszhez vezethet, ha mindenben segíteni igyekszik, de az állandó készenlét és igénybevétel közben nem tud nemet mondani. A rabszolganagyszülő-szindróma létező jelenség, és súlyos érzelmi és fizikai következményei is kialakulhatnak.

A rabszolganagyszülő-szindróma a 21. század új betegsége, melyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tulajdonképpen a "nagyszülői szereppel való visszaéléssel" azonosít.

Természetesen a legtöbb nagyszülő szívesen és örömmel vesz részt unokái nevelésében és gondozásában, hisz ezáltal újra szülőknek érzik magukat, de a korábbinál még gyengédebben, türelmesebben és szeretettelibb módon élhetik meg ezt a szerepet.

Azonban a megélhetési nehézségekkel, szerteágazó programokkal és kötelességekkel teli, bonyolultabbá vált élettérben már azokra is nagyobb stressz és kötelesség hárul, akik a gyerekeinkre vigyáznak: a nagyszülőkre. 

 

Nagyszülők a 21. században

A mai társadalom családi kapcsolatai és struktúrái drámaian megváltoztak. Néhány évtizeddel ezelőtt még teljesen normális volt, hogy valaki 50 éves kora előtt nagyszülővé válik.
Ma azonban sokan a későbbi életéveikben válnak szülővé, majd nagyszülővé. Ennek eredményeként a legtöbb nagyszülő 70 év körüli; a fiatalabbak pedig még dolgoznak, így maradék szabadidejükben tudnak csak saját dolgaikra időt szánni, és a családjuknak élni.

 

Mi az a rabszolganagyszülő-szindróma?

A rabszolganagyszülő-szindróma egy olyan, adott élethelyzethez köthető állapot, amely azoknál a férfiaknál és nőknél fordul elő, akik nagyszülőként fizikailag és érzelmileg túlterheltek. Ez a túlterheltség súlyos és progresszív mentális és fizikai rendellenességeket okozhat.

Antonio Guijarro kardiológus azoknál a nőknél figyelte meg legnagyobb arányban a jelenséget, akik háziasszonyként is maximalista hozzáállással, felelősséggel, szerényen és alázattal végzik a feladataikat, és rendszerint önmaguk felé is magas elvárásokat támasztanak. 

Ha a nagyszülők segítségére csak alkalmanként van szükség, és a család is tekintettel van a nagyszülő „határaira”, akkor általában nincs olyan probléma, mely komoly negatív hatással lenne a családi életére és a nagyszülők testi vagy lelki állapotára. 

Sok családban viszont a nagyszülők rendkívül nagyarányú szerepet játszanak az unokáik felügyeletében és nevelésében. Ha állandóan szükség van rájuk, folyamatos készenlétben és felelősségben vannak, mely komoly mentális és fizikai terhet is jelenthet, melyet ráadásul nem is szívesen kommunikálnak a szülők felé, ami csak növeli a frusztrációt.

Több oka is lehet annak, hogy nem fejezik ki érzéseiket vagy azt, hogy valami már meghaladja az erejüket: hiába, ugyan alapvetően szívvel-lélekkel szeretnének maximális segítséget nyújtani, ám előfordulhat, hogy

- szégyenkeznek beismerni, hogy fizikailag nem bírják a tempót,

- félnek, hogy emiatt rossz nagyszülőnek tartják őket, vagy

- nehezen vállalják fel és mondják ki, hogy szeretnék saját életüket is élni, nehogy önzőnek tartsák őket

- attól is tarthatnak, hogy ha nemet mondanak, legközelebb nem kérik a segítségüket. 
 

Ezért elkötelezettek a nagyszülők

Arra a kérdésre, hogy miért vesznek részt lelkiismeretesen a nagyszülők az unokák nevelésében, és miért érzik szinte saját gyermekeiknek az unokákat, Encarnación Liñán pszichológus szerint az a válasz, hogy a szülők azután is felelősséget éreznek azért, hogy gyerekeiket támogassák, miután már unokáik születtek.

A szakember meggyőződése, hogy ez is egy módja annak, hogy a nagyszülők továbbra is hasznosnak érezzék magukat, hiszen alapvető félelmük, hogy – különösen nyugdíjasként - haszontalanok, és már nincs rájuk szükség a társadalomban.
 

Milyen egészségügyi hatásai vannak a rabszolganagyszülő-szindrómának?

Encarnación Liñán szerint a rabszolganagyszülő-szindróma kapcsán előfordulhatnak fizikai és érzelmi tünetek egyaránt.

Fizikai tünetek például a magas vérnyomás, tachikardia, a hőhullámok, a szédülés és gyengeség, melyek tulajdonképpen a kimerültségi állapotot jelzik.

Érzelmi tünetek is előfordulnak: szoronganak, hogy nem tudnak megbirkózni egy helyzettel. Másrészt szomorúnak és bátortalannak is érzik magukat, mert hiányzik a szükséges motiváció, jó szó vagy az igazi bizalom. Ezek az érzések bűntudathoz is vezethetnek, hiszen ha nem érzik jól magukat, félnek a negatív megítéléstől („a világ elvárja, hogy boldog légy”)...ettől pedig csak még jobban szenvednek.

„A szeretet a legnagyobb ajándék, amit egy nemzedék adhat a másiknak.” (Richard Garnett)

A nagyszülők a család kincsei és támaszai. Vigyázzunk, figyeljünk rájuk! Vegyük észre a túlterheltséget okozó helyzeteket, és legyünk tekintettel arra, hogy nekik is megvan a saját életük, és szükségük van kikapcsolódásra, pihenésre is.

A megélhetési küzdelemben, a mindennapok rohanásában persze nem csoda, ha óriási szükség van a nagyszülőkre. Hányszor eszünkbe jut, hogy egy-egy helyzetben náluk hagyjuk az unokákat - hiszen egyrészt nincs jobb a gyerekek számára, mint egy szerető közeg, ugyanakkor olcsóbb és kényelmesebb is ez a megoldás, mint külső gyermekfelügyeletet fizetni.

De ügyelnünk kell arra, hogy a nagyszülők feladatai és teherbírása között megmaradjon az egyensúly.
Csak így kerülhetjük el, hogy fizikailag és érzelmileg túlterheltté váljanak, és így érhetjük el, hogy a gyerekekkel töltött közös idő számukra is élmény maradjon.

 

via
Fotó: Freepik