
Ám azok számára, akik nem túlságosan lelkesednek egy újabb gyerekért vagy nem adatik meg nekik, azok számára ott a másik lehetőség: az unokák. Az utóbbi években több tanulmány is kimutatta, hogy az unokák számtalan módon képesek fiatalon tartani a testet-lelket, és ezáltal egészségesebbé tesznek.
Az unokázás csökkenti az Alzheimer-kór kockázatát
2014-ben Ausztráliában, a Nők egészséges öregedése projekt kutatói azt találták, hogy azoknál az idősebb nőknél, akik rendszeresen vigyáztak az unokáikra, alacsonyabb volt az Alzheimer-kór és más kognitív betegségek kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik ezt nem tették.
A tanulmányban a kutatók 186, 57 és 68 év közötti nő kognitív képességeit (érzékelés-észlelés, figyelem, megfigyelőképesség, emlékezet, gondolkodási funkciók) vizsgálták egy tesztsorozatban. A csoportban 120 nő volt nagymama és 9%-uk végül visszalépett a tesztsorozattól, mondván, a család túlságosan legfoglalja őket, és így nem tudnának 100 százalékosan koncentrálni a feladatra.
A kutatók azt találták, hogy azok a nagymamák, akik legalább egyszer egy héten vigyáztak az unokáikra, mutatták fel a legfejlettenbb kognitív képességeket Ugyanakkor az is kiderült, hogy az unokákkal eltöltött túl sok idő is káros hatással is van a mentális egészségre, ezért tanácsos legfeljebb heti 4 napot bébiszitterkedni.
- Tudjuk, hogy azok az idősebb nők, akik aktív családi életet élnek, sokkal jobb kognitív funkciókkal rendelkeznek, és ezáltal náluk alacsonyabb a demencia kialakulásának kockázata, de jóból is megárt a sok - hangsúlyozta Dr Margery Gass, észak-amerikai Menopauza Társaság ügyvezető igazgatója. Az azonban nem derült ki, hogy pontosan miben nyilvánul meg a negatív hatás.
Az unokák erősítik az immunrendszert
Többféleképpen is kényeztethetjük az unokákat, és a kutatás azt sugallja, hogy a velük eltöltött minőségi idő nem csak a mentális egészség megőrzésében segít, hanem hosszú távon a testre is jó hatással van.
Dr. Kristine Arthur szerint az, hogy átöleljük az unokákat vagy megfogjuk a kezüket, erősítheti mindkettőjük immunrendszerét.
- Amikor az ember rendszeresen megérinti, megöleli a szeretteit, az gyakran csökkenti a gyulladásos sejtek számát és növeli a harcos fehérvérsejtek számát - nyilatkozta a doktornő A Readers Digestnek.
A Virginia Egyetemen készült tanulmány szintén erre mutatott rá: azt találták, hogy azoknak a nagyszülőknek, akik rendszeresen megölelgetik az unokájukat, nőtt a fehervérsejt-száma, csökkent a stresszszintjük és mellette megemelkedett az oxitocinszint, vagyis a szeretethormon szintje.
- Egy puszi, egy simogatás, vagy csak az, hogy fogjuk egy szerettünk kezét egyfajta nyugalmat, békét, biztonságot ad, ha stresszesek vagyunk. A stresszoldás késlelteti a tolomerek lerövidülését (alapvető részei az emberi sejteknek, amelyek befolyásolják a sejtjeink korát), ami az öregedéssel jár - tette hozzá Walter Nieri gerontológus.
Az unokák megtanítanak aktívnak lenni és maradni
Lehet, hogy elfelejtetted, hogyan kell energikusnak, mozgékonynak lenni, hiszen a saját gyermekkorod már évtizedekkel ezelőtt volt, de valószínű, hogy az unokáid segítenek erre emlékezni.

Bár a nagyszülő hajlamos lehet arra, hogy csak figyeli az unokák egész napos nyüzsgését, a szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy az egészség szempontjából sokkal hasznosabb, ha a tevékenységekben aktívan részt is vesz a nagyi vagy a nagypapa.
A kutatások szerint a nagyszülők 58%-a vesz részt olyan tevékenységekben, mint a sportolás és kertészkedés az unokákkal, és ők azok, akiknél sokkal valószínűbb, hogy aktívak maradnak később is, nem mint azok az idős felnőttek, akiknek nincs unokájuk.
Az nem újdonság, hogy a testmozgás előnyökkel jár - már széles körben dokumentálták a testmozgás előnyeit az 50-es, 60-as és 70-es éveikben járó embereknél is. A mozgás és az aktív életmód nem csak javítja az ízületi mobilitást és növeli a fizikai erőt és energiát, de hozzájárul a nyugodt alváshoz, erősíti a kognitív funkciókat és segít megelőzni a rossz közérzet és a betegségek kialakulását is.
Forrás: Telegraph.co.uk
Fotó: Pixabay