![Fürdők nyitása 2021: Mutatjuk, melyik fürdő van már nyitva Budapesten és vidéken - A többi fürdő mikor nyit?](https://nagyszuloklapja.hu/uploads/upload/images/4172_resized_600x.webp)
Nyitnak a budapesti fürdők
Ütemezett nyitás kezdődik a budapesti fürdőkben.
Első lépcsőben a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács, a Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő nyitják meg kapuikat május 1-jén - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. április 30-án az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint pünkösdi nyitásra készül a Palatinus és a Pesterzsébeti fürdő, végül június elejétől fogad vendégeket a Dandár fürdő, valamint a Római strand és Pünkösdfürdő.
![](images/uploads/1620039134_furdok_nyitasa_nagyszuloklapja.jpg)
18 év felett csak védettségi igazolvánnyal
A közleményben kiemelték, hogy a vonatkozó kormányrendelet alapján csak olyan 18 éven felüliek mehetnek a fürdőkbe, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Ennek ellenőrzése az üzemeltető felelőssége és kötelezettsége. A 18 éven aluliak és a gyógyászati szakrendelésre beutalóval érkező vendégek számára nem szükséges a védettségi igazolvány. A 18 éven aluli, védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkezők felügyeletével látogathatják a fürdőket.
A védettségi igazolványok ellenőrzését a testhőmérséklet mérésével együtt a fürdők bejáratánál végzik.
A járványügyi helyzet miatt számos előírást fokozottan ellenőriznek:
- papucs nélkül továbbra sem engedik be a látogatókat a fürdők területére
- a pénztárak előtt és a büféknél kötelező a védőtávolság betartása, amelyet felfestett pontok segítenek
- belépéskor és a fürdők belterében tartózkodás teljes időtartama alatt - kivéve a medencetérben, szaunában és gőzkabinban - az orrot és szájat eltakaró maszk használata kötelező a vendégek számára
- medencébe lépés előtt alaposan le kell zuhanyozni, minden esetben használni kell a lábmosót
- a gyakori, alapos kézfertőtlenítés is fontos, a fürdők ennek lehetőségét biztosítják
Létszámkorlát ezúttal nincs, minden szolgáltatást beüzemelhetnek a fürdők. Működhetnek a kül- és beltéri medencék, szaunák, csúszdák és a medencék élményelemei is.
Gyógyvizes gyógymedence szolgáltatások is beindulnak
Május 3-tól újra igénybe vehető a NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) által támogatott gyógyvizes gyógymedence szolgáltatás is. A korábban felírt kúrák folytathatók, azokat nem szükséges újra felíratni. Az egészségügyi ellátásokra vonatkozó előírás szerint gyógyszolgáltatások kizárólag előzetesen egyeztetett időpontokban vehetők igénybe.
Járvány előtti árak
A közlemény szerint a belépők a koronavírus-járvány kitörése előtti árakon érhetők el, és továbbra is lesz lehetőség gyermek, diák és nyugdíjas jegy, illetve a jelentős kedvezményeket nyújtó családi belépők megvásárlására. A korábban megvásárolt bérletek, ajándékutalványok érvényességét automatikusan meghosszabbítják. Újra igényelhető a Széchenyi, Gellért és Rudas fürdőkbe kedvezményt biztosító Zsigmondy kártya, amely már nem csak az adott évben, hanem a vásárlástól számított 365 napig érvényes.
Online is meg lehet váltani a jegyeket
A sorban állás elkerülése érdekében a cég javasolja a belépők megváltását az új és korszerű online felületen, a www.budapestgyogyfurdoi.hu oldalon.
Nyitnak a vidéki fürdők is
A budapesti 6 megnyílt fürdőn kívül ugyancsak május elsején nyitott Ráckevén az Aqualand és Esztergomban a Szent István Strand is.
Mellettük május 1-től fogad vendégeket a világviszonylatban egyedülálló Hévízi Tófürdő, az ország legnagyobb fürdője, a hajdúszoboszlói Hungarospa is, a kimagaslóan magas ásványi anyag tartalommal rendelkező gyógyvizéről híres Igali Gyógyfürdő és a Demjéni Termál Völgy.
Ha viszont valaki nyugodt elvonulásra vágyik, már olyan kisebb fürdőket is kipróbálhat, amelyek szabadtéri termálvizes medencéik és természetközeliségük miatt ideálisak a csendes feltöltődésre.
Mórahalmon most debütált a prémium zóna
A kényszerpihenő alatt a mórahalmi fürdőben kialakítottak egy olyan csendes zónát, amelyben egy 40 fős, kifejezetten programok tartására tervezett szauna is található. Az új részleg külön belépővel látogatható.
![](images/uploads/1620039252_furdo_nagyszuloklapja.jpg)
Van, ahol még nem minden medence használható
Több fürdőről is elmondható, hogy a strandjaikat még nem nyitják meg.
- ez a helyzet Bükfürdőn is, ahol a fedett fürdőegységek mellett csak a kiúszós medencéket és a kültéri gyógymedencéket lehet használni
- a debreceni Aquaticumban a három nagy zóna közül egyelőre csak a Mediterrán Élményfürdőt nyitották meg, a termálfürdőbe és a strandra vágyóknak egylőre várniuk kell
- Kaposváron, a Virágfürdőben szintén a fokozatos nyitás mellett döntöttek, egyelőre csak a szaunavilág, a három különböző hőfokú gyógyvizes medence és a fedett 25 m-es medence használható, későbbi időpontban nyit a fedett élményfürdő és az 50 m-es medence
Hogy melyik fürdő mikor nyit, arról a termalfurdo.hu oldalon találsz tájékoztatást.
Forrás: MTI, termalfurdo.hu
Fotó: MTI/Balogh Zoltán, termalfurdo.hu (Bükfürdő)