A nyári kaotikus mindennapokban a legnagyobb és lehető legjobb segítség a nagyszülői ház, ahol gyermekeink szinte otthon vannak, biztonságban, szeretetben, bizalomban - és még jól is szórakoznak. Ajándék ez a gyerekeinknek, és nekünk szülőknek is. Kedves Nagyszülők! Fogadjátok most köszönetünket!

A gyerekeink imádnak nálatok, nagyszülőknél lenni.
Kezdjük a legszebb bizonyítékkal: szívesen mennek - és nem sietnek hazajönni. De legalábbis előbb mindent meg akarnak mutatni! Lelkesen és kellemesen elfáradva mesélik, mik történtek velük, mi mindent láttak, mi mindent éltek át. Hogy a múzeum érdekes volt, de a 8. teremben már elfáradt a lábuk, viszont utána jólesett a parkban a vattacukor… Hogy nem is gondolták, hogy a levendulaszedés érdekes is lehet, hogy ügyesen segítettek a mamának kiflit sütni, papával meg felépítették az eddigi legmagasabb tornyot, a nagyi barátnői meg egész jófejek. 

Imádnak nálatok lenni. Nálatok, ahol szemünk fénye varázslatos módon önálló, egyedül mos kezet, felöltözik, beköti a cipőjét, és éppen úgy csinál mindent, ahogy otthon mi csak szeretnénk.

Nálatok, ahol olyan értékeket, szemléletet és mintát kapnak, ami manapság már valóban aranyat ér, és erős alapokat ad a gyerekeknek. Ahol olyan nyugodt, bizalmas és szeretetteli burokban léteznek, mely örök emlék lesz nekik, melyhez bármikor visszanyúlhat a lelkük.

A nagyiék „napközijében” a figyelem osztatlan, az időtöltés rugalmas.
Mindenre van idő, az öleléstől és az esti kakaótól kezdve a játékokon át a kellemesen fárasztó feladatokig és a spontán vagy előre jól szervezett programokig, amit mi szülők, csak elképedve csodálunk. 

Nyáron jártamban-keltemben sokszor kísértem figyelemmel a nagyszülőket, akik unokáikkal rótták az utcákat, játszótereket, barangoltak ráérősen a parkokban, meséltek a villamoson az ölükben ülő kicsiknek vagy hátizsákkal utaztak a nagyobbikkal valahová. Láttam a felszabadult gyerekeket, a boldogan „szolgálatot teljesítő” büszke és újra fiatal nagyszülőket, és láttam a rájuk felnéző, ragyogó szempárokat. Láttam ennek a különleges kapcsolódásnak örömteli pillanatait. 

Pedig nektek sem könnyebb vagy kevésbé fárasztó a gyerekekkel, mint nekünk. Mégsem panaszkodtok, nem húzódoztok, nem jajgattok, hogy fáj a lábatok, mert „menni kellett”.
Higgyétek el, tudjuk, hogy fárasztó, hogy néha embert próbáló, és a gyerekekkel lenni türelmet, figyelmet, időt igényel.
Ti mégis sorban álltok az unokákért és ha kimerülten is, de ragyogó arccal meséltek az együtt töltött időről.

És még valami! Nekünk, szülőknek is arany idő ez, pótolhatatlan ajándék.  Utolérhetjük gondolatainkat. Annak szentelhetjük időnket és figyelmünket, amire máskor oly kevés adódik. Feltöltődünk, kikapcsolhatunk a szülői „módból”, egymásra és magunkra figyelhetünk, lelassulhatunk. És ettől mi is jobb szülők leszünk. 

Igazán szerencsések vagyunk. 

És bár azt mondjátok: „Nem kell megköszönni! Mi köszönjük, hogy odaadtátok őket!”, mégis, mégis jár a köszönet! Köszönjük Nektek, Drága Nagyszülők, akik ott voltatok egész nyáron, és vagytok minden napon.
Felbecsülhetetlen, amit adtok, és szuperek vagytok!

Köszönjük!

Fotó: Freepik