Januártól ismét emelkednek az öregségi nyugdíjak, illetve néhány más juttatás összege is, melyeket a nyugdíjtörvény határoz meg. Januárban 3,2 százalékos mértékű emelés várható, így a pontos összeg a jelenlegi, meglévő nyugdíjösszeg függvénye. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
A Pénzügyminisztérium rendelettervezete szerint a nyugdíjasok és más társadalombiztosítási ellátásra jogosultak 2025 januárjától 3,2 százalékos emelésre számíthatnak, mert a kormány 2025-re 3,2 százalékos éves inflációt jósol - a vonatkozó jogszabály szerint pedig a tárgyév január 1-je előtti időponttól megállapított társadalombiztosítási nyugellátást a megállapítás naptári évét követően az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni januárban. Tehát az emelt nyugdíj összegének kiszámolásához a december havi nyugdíjat 1,032-del szorozzuk.
Nyugdíjemelésre csak az jogosult, aki 2024. december 31-ig nyugdíjjogosultságot szerez, tehát legalább 1 napra megkapta a neki járó nyugdíjösszeget 2024-ben.
13. havi nyugdíj
A 13. havi nyugdíj összege megegyezik a "tárgyév január hónapjára a jogosultat megillető, a tárgyévet megelőző év legalább egy napjára is folyósított, tizenharmadik havi nyugdíjra jogosító társadalombiztosítási nyugellátások együttes összegével". A 13. havi nyugdíjat az adott év februárjában fizetik ki.
A 13. havi nyugdíjra is csak az jogosult, aki a tárgyévet megelőző év legalább egy napjára, valamint a tárgyév januárjára társadalombiztosítási nyugellátásban részesül. Aki tehát 2025. január 1-jén, vagy az után vonul nyugdíjba, annak nem jár emelés, sem 13. havi nyugdíj 2025-ben.
Kinek mekkora összeg jár 2025-ben?
Ez attól függ, jelenleg mekkora nyugdíjösszeget kap valaki. Az öregségi nyugellátás átlagos összege az utolsó adatok szerint, novemberben 233 854 forint volt a KSH szerint. Ha ezzel számolunk, akkor az átlag 241 ezer forintra emelkedhet januártól. Az átlagos nyugdíjösszeg 7 485 forinttal nőhet 2025-ben.
Ez azonban csak az átlag!
Akinek 150 ezer forint a nyugdíja, az például csak 4800 forintnyi emelésre számíthat, akinek viszont eléri a 300 ezer forintot a juttatása, az 9600 forint körüli plusz összeggel számolhat.
100 ezer forint alatti járandóságot például az utolsó friss adatok szerint 199 ezren kapnak, számukra maximum 3200 forint lehet a januári emelés.
100 és 200 ezer forint közötti összeget 968 ezren kapnak, 3200-6400 forintos emelés járhat nekik.
200 és 300 ezer forint között van a nyugdíja 583 ezer magyarnak, ők 6400-9600 forintos emelésre számíthanak. 300 és 500 ezer forint közötti nyugdíjat 371 ezren kapnak, ők 9600-16000 forint plusszal számolhatnak januártól.
1 millió forintos nyugdíj után már 32 ezer forint jár, a 2 milliós nyugdíj után járó emelés pedig már a 60 ezer forintot is meghaladhatja.
Igazságtalan lehet a januári nyugdíjemelés?
Az elemzői prognózisok alapján átlagosan 3,9 százalékos infláció jöhet 2025-ben, mely kevesebb, mint a kormány tervezett 3,2 százalékos emelése. Ha a későbbiekben kiderül, hogy az elemzőknek volt igazuk, akkor a nyugdíjak nem követték az inflációt, és az eltéréseket később, de legkésőbb novemberben korrigálják. Ez viszont - a nyugdíjas szervezetek szerint - a nyugdíjasok „hitele” a kormánynak, vagyis egy téves becslés igazságtalan eredménye.
Mikor utalnak 2025-ben?
A hivatalos dátumok még nem jelentek meg a Magyar Államkincstár oldalán. A korábbi évek tapasztalatai alapján a nyugdíjat várhatóan az adott hónap 12. napjához legközelebb eső munkanapon utalják majd, vagyis január 10-én, pénteken érkezhet az első nyugdíj. Februárban pedig 12-én érkezik a nyugdíj és a 13. havi nyugdíj összege is. Azok, aki postán kapják a nyugdíjat, jövőre is a Magyar Posta által kiadott kézbesítési naptárban megjelölt napon számíthatnak a nyugdíjukra.
Még egy fontos tudnivaló
A módosítások következtében azok a nyugdíjasok, akik a tárgyév januárjában elhunytak, és így csak január 31-éig jár részükre a nyugdíj, már nem szereznek jogosultságot a tárgyévi 13. havi nyugdíjra, így a velük együttélő hozzátartozójuk (vagy örökösük) sem igényelheti a 13. havi nyugdíj kifizetését.
2025-től már csak a tárgyév februárjában elhunyt nyugdíjasok hozzátartozói vagy örökösei kérhetik a 13. havi nyugdíj kifizetését (ha az az elhalálozás időpontjáig nem történt meg).
Forrás: penzcentrum.hu
Fotó: Freepik