Olvasd fel ezt a mesét a gyerekeknek, mert rendkívül fontos tanítást hordoz. Azon túl, hogy egy nagyon kedves történet, mély mondanivalója, tanítása is van a gyerekek számára.

Vannak helyzetek, amikor valaki nemet mond nekünk – és elsőre talán úgy érezzük, igazságtalan vagy önző. Pedig nem minden „nem” rossz szándékból születik. Néha éppen ez a szó az, ami megvéd minket.
Oláh Ilona meséje, A mókus és a kis cinege gyönyörűen mutatja meg, hogy a tiltás, az ellenkezés vagy a visszautasítás mögött gyakran szeretet, tapasztalat és gondoskodás rejtőzik. Ami először irigységnek vagy értelmetlen akadékoskodásnak tűnik, arról később kiderülhet, hogy a mi javunkat szolgálja.

Ez a kedves mese segít a gyerekeknek megérteni, hogy a felnőttek – vagy akár a barátaik – néha épp azzal óvják őket, hogy nemet mondanak. És hogy a valódi törődés néha nem az engedésben, hanem a határhúzásban rejlik.

 

Oláh Ilona: Mókus és a kis cinege

Hol volt, hol nem volt egy magas, öreg fa. Annak odvában élt egy mókus. Egész nap az ágakon ugrándozott boldogan. Közelben emberek dolgoztak a földeken. A kicsi mókus szívesen nézegette őket. Ha olyan kedve volt, akkor még mókázott is nekik, amit a dolgozó emberek egy-egy puha kenyérdarabbal viszonoztak.
Ilyenkor leugrott a földre és gyorsan felszaladt vele a fa egyik vastag ágára, ahol falatozni kezdett. Egyik ilyen alkalommal, amikor éppen egy jókora kenyeret majszolt, odaszállt egy kis cinege, és így szólt a mókushoz:
– Ide figyelj, te mókus! Azonnal add nekem azt a kenyeret! Ha nem adod, akkor panaszt teszek a cinegekirálynál. Jaj, neked, ha nem teljesíted parancsomat!

Ezen a kenyeret majszoló mókus elgondolkodott. Nem volt ő irigy, de azt is jól tudta, nem szabad a pöttöm madarakat kenyérrel etetni. Komoly bajt okoz, ha ad neki a kenyérből. A cinege felfúvódik tőle, és meghal.
Nem tudta, mitévő legyen? Öregapjától egyszer hallott a cinegekirályról. Mindenki úgy tudja, igen nagy hatalma van. Még varázsolni is tud. Mi lesz, ha megtudja, hogy nem adott a kenyérből a cinegének?

Mialatt a mókus ezen törte a fejét, a madár türelmetlenül toporgott előtte, és szünet nélkül mondogatta:
– Na kapom már azt a kenyeret? Nem szeretek sokáig várakozni.

Amint ezt meghallotta a mókus, szeme egyszer csak felragyogott, mert eszébe jutott a megoldás. Így szólt:
– Menjünk együtt a cinegekirályhoz, és kérdezzük meg, adhatok-e neked kenyeret?

Látszott, hogy ez nem nagyon tetszett a cinegének, de végül elfogadta az ajánlatot. Mielőtt elindultak volna megkeresni a cinegekirályt, figyelmeztette a mókust:
– Jól gondold meg, hogy akarsz-e találkozni a cinegekirállyal! Tegnap is egy száraz faággá varázsolt egy rókakölyköt, aki kíváncsi volt. Nehogy te is így járj! Még meggondolhatod magadat.

Hiába volt minden igyekezete, nem ijesztette meg a kenyerét erősen markoló kicsi állatot. Leszaladt a földre a magas fa törzsén és szaporán követte a cinegét.
Sokáig bolyongtak az erdőben, mire az erdő szélén ráleltek a cinegekirályra és népes kíséretére. Annyian csicseregtek az egyik hatalmas bokron, hogy a mókus valósággal megrettent tőlük.

A bokor legtetején ült a cinegekirály. Fején egy aranylón csillogó korona díszelgett. Méltóságteljesen szemlélte alattvalóit és a környéket.
Nagyon meglepődött, amikor megpillantotta a mókust a nagydarab kenyérrel.
– Miért jöttél? – kérdezte.

Még mielőtt megszólalhatott volna a kis szőrös jószág, a cinege harsányan csicseregte:
– Felséges királyom, ettől a mókustól kenyeret kértem, de nem volt hajlandó adni nekem belőle. Milyen állat az, aki nem segíti a másikat? Ugye büntetést érdemel?
A király csak a fejét ingatta. Látszott rajta, hogy igen nagy gondban van.
– Miért nem adtál kenyeredből a cinegének? – szólalt meg végül.

A mókus félve magyarázta:
– Nagyra becsült cinkék királya, szívesen adnék bárkinek a kenyeremből, de úgy tudom, kicsi madarak nem ehetnek kenyeret, mert felfúvódnak tőle, és meghalnak. Rosszat tennék vele, ha együtt falatoztunk volna belőle. Kérem, felségedet, ítélje meg, vajon jól cselekedtettem-e vagy nem? Ha bűnt követtem el, akkor büntessen meg, de ha nem, akkor ne.

A cinegekirály elmosolyodott és barátságos hangon mondta:
– Nagyon jól cselekedtél kicsi mókus. Köszönöm, hogy nem adtál kenyeret a madárkának. Mentségére legyen mondva, ő még kicsi cinege, és ezt nem tudta. Azért, hogy megtanulja, mit szabad ennie, és mert erőszakosan próbált rávenni, hogy oszd meg vele a kenyeret, sőt az egészet követelte tőled, az lesz a büntetése, hogy segítsen neked télire magvakat gyűjteni.

Nem nagyon tetszett eleinte ez a cinegének. Mérgesen csipogott valamit a csőre alatt, de nem mert ellenkezni a királlyal. Ezért inkább teljesítette a parancsot.
Végül megbékült sorsával. Nem is volt rossz a mókussal együtt gyűjtögetni. Közben sokat bolondoztak, a magokon megosztoztak, jókat nevettek, igaz barátok lettek. Itt a vége, fuss el véle!

 

Fotó: Freepik