Néha a családunktól való távolság vagy az elfoglaltságok megakadályozzák, hogy annyi időt töltsünk unokánkkal, amennyit szeretnénk. Ám az is előfordul, hogy mindennek saját hozzáállásunk az oka. Ha belátjuk, hogy saját viselkedésünk, reakcióink állnak közénk, a következő lépés az, hogy elgondolkodjunk azon, vajon mit csinálunk rosszul és min kell változtatnunk... Ehhez adunk néhány támpontot.

Elsőként és alapvetően a szülőkkel való viszonyunkat kell felülvizsgálnunk. Ha ugyanis számukra egy-egy találkozás plusz terhet vagy stresszhelyzetet jelent, nem lesznek motiváltak a találkozásban, szélsőséges esetben korlátozni vagy kerülni fogják az együtt töltött idő minden formáját, beleértve az unokáinkét is… 

A másik fél döntéseit ugyan nem tudjuk befolyásolni, ám érdemes energiát fektetni az önmunkába és a kommunikáció javításába, mert egy építő, támogató, szerető kapcsolat a család minden tagjának csak előnyére válik!
 

Ha szeretnénk aktívabban részt venni unokáink és szüleik életében, és javítani kapcsolatunkon, íme néhány fontos támpont, mire érdemes figyelni a szülőkkel való kommunikáció során:

1. Ne a mi időbeosztásunkhoz alkalmazkodjunk, hanem szülőkéhez! alap, hogy ne állítsunk be váratlanul, hanem mindig kérdezzük meg, mikor lenne nekik alkalmas a látogatás, hiszen a családnak is lehet programja, vagy mondjuk zavarhatunk az altatási időben. Ha pedig éppen nemet mondanak, ne a sértődöttség vezérelje későbbi viselkedésünket, hiszen az, hogy fáradtak vagy aznap nem érnek rá, nem a mi személyünkről szól.

2. Legyünk hasznosak! Pici gyermekhez és szüleihez ne érkezzünk üres kézzel - és most nem drága ajándékokról beszélünk! Vigyünk valami tápláló finomságot; az ételről való gondoskodás ugyanis például egy kimerült anyuka számára az egyik legkedvesebb segítség. Kérdezzük meg, miben segíthetünk (és hogyan): teregetésben, altatásban vagy bevásárlásban? Szinte biztos, hogy minél több tapintattal és támogatással állunk a szülők mellett, unokánkkal is arányosan több időt tölthetünk majd.

3. Ne bántsunk, ne célozgassunk, ne kritizáljunk! A szülővé váláshoz idő kell. A friss szülőkre zúduló „tanulnivaló” és a rengeteg külső hang önmagában sem könnyíti meg a helyzetüket. Ne tegyünk rájuk még több terhet és bizonytalanságot okoskodással. Bíztassuk, dicsérjük őket, esetleg tapintatosan meséljünk nekik arról, mi hogyan csináltuk régen, vagy mutassunk néhány ügyes dolgot, de ne okozzunk szorongást az amúgy is gyakran önmagát megkérdőjelező édesanyának!

4. Tiszteljük a határokat! Amíg nem vagyunk tekintettel a szülők által meghúzott határokra (ez vonatkozhat bármire: puszilkodás, gyermek étkezése, a babát nem hagyják sírni stb.), addig ne csodálkozzunk, ha az együtt töltött idő nem szép emlékeket, hanem szorongást és indulatokat jelent majd számukra.

5. Ne csak a gyermeket emlegessük a pici születése után! Érdeklődjünk így: „Hogy vagytok, Te és a baba?” vagy „Mikor mehetek át, szívesen segítenék Neked, amiben tudok, és beszélgethetünk is.”

6. Ha a kapcsolat már jónak mondható, hívjuk meg őket hozzánk, illetve javasoljunk közös programokat! Ezek során is törekedjünk a lazaságra, az elfogadásra és derűre. Egy kisebb séta, kirándulás, kerti parti remek lehetőség arra, hogy jól érezze magát együtt a család és legközelebb is szívesen töltsék velünk együtt az időt – ez pedig, ne feledjük, hosszú távon az unokánkkal való egyre több időtöltésre adhat lehetőséget.

Mi a titka a jó szülő-nagyszülő kapcsolatnak? További szakértői tanácsokat itt olvashatsz a témában!

 

Szerző: Szülők Lapja
Fotó: Freepik