Legyen bármilyen nehéz is egy vállalt vagy kapott életkörülmény, nehézsége attól is függ, miként tekintünk rá: csupán teherként, megoldandó küzdelmek sokaságaként, vagy meglátjuk benne a hit próbáját, a szeretet erejét vagy a fáradsággal elnyert értékes pillanatok szépségét is? Történetünk főszereplője éppen a könnyek és verejték közt született öröm és hála érzéséről mesél.

„Hála minden egyes mosásért!
Mikor a Kiskunsági tanyavilágba költöztünk egy villany nélküli tanyára, ami az egyik legnehezebb volt számomra az a mosás volt. Megszoktam már a kényelmet, hogy csak beteszem az automata mosógépbe a ruhákat. 

Így az első hónapok nagyon nehezek voltak számomra. 
A férjem és a magam ruháin kívül még 5 kisgyerekünk, akik közül az egyik még pelenkás volt (nem volt eldobható pelenka, a pelenkát is mostam) ruháit mostam kézzel. Mivel földes volt a ház (a padló döngölt föld volt), így inkább kint mostam az udvaron a mínusz 20 fokban is, hogy bent ne csináljak sarat. 

Pár hónap után sikerült a férjemnek venni egy katonai aggregátort, valamelyik üresen maradt orosz laktanyából. Az aggregátort be kellett kurblizni, ami olyan nehéz volt, hogy általában akkor mostam csak ha otthon volt a férjem, hogy beindítsa nekem az aggregátort. Így már gyorsabban ment a mosás a kis keverő tárcsás mosógéppel. 
A vizet a mosáshoz a sparhelten melegítettük egy 50 literes mosófazékban, az volt a bojlerünk. Természetesen előtte be kellett gyújtani, amihez fát kellett hasogatni, majd fel kellett húzni a vizet a földből. 
Feltölteni a mosófazekat, majd jó melegre befűteni télen-nyáron a sparheltet, hogy jó meleg legyen a víz a mosáshoz. Mikor végre jó forró volt a víz kihordtam az udvarra, hogy kezdődhessen a mosás.
 
Az aggregátor kerül fordult megállt, ilyenkor a férjem megjavította és újra indította.
Többször előfordult, hogy nem volt otthon a férjem mikor eljött a mosás ideje, ilyenkor rám maradt az aggregátor beindítása is. Emlékszem ilyenkor ott voltak velem a gyerekek is, én meg neki kezdtem a kurblizásnak, de nem volt elég az erőm, hogy beindítsam a motort. 
A fáradtságtól elcsigázva neki dőltem a gép mellett álló barackfának és könnyek között fohászkodtam, hogy segítsél meg Uram, hogy be tudjam indítani gépet, látod már a víz is kihűl! 
Majd újra neki álltam a kurblizásnak. 

Egyszer csak Mózes kisfiam rákezdte: "Anya sikerüljön! Sikerüljön!" 
Majd a a többi gyerek is vele együtt: "Anya sikerüljön!" 
Én meg magamban fohászkodtam, hogy "Uram dicsőítsd meg magadat, hogy a gyermekeim meglássák, hogy milyen hatalmas Úr vagy!"
Tudtam, hogy a világ mindenséghez képest oly kicsiny a mi nehézségünk, de akkor nekünk ez volt a legnehezebb dolog a világon!

Majd a gyermekek buzdítása és fohászkodásom közepette egyszer csak meghallottuk a motor hangját, tü-tü-tü-tü.
"Köszönöm Uram!"
Rohantam mosni! Mosás közben végig azért könyörögtem az Úrhoz, hogy be ne dögöljön az aggregátor. Sohasem fordult elő, hogy bedöglött volna, mikor egyedül kellett mosnom!  

Mikor kiteregettem és fújta a szél a ruhákat, olyan boldog voltam!  Mindig minden egyes mosásért hálát adtam az Úrnak! 
Elgondolkodtam, hogy mennyire nem természetes nagyon sok ember számára, a világon, hogy tiszta ruhába járhat! 
Mennyit kell kínlódnia ma is sok embernek, hogy tiszta ruhát viselhessen! 
Talán ezért hangsúlyozza ki az írás a Gazdag és a Lázár történetében, hogy nap, mint nap patyolatban járt a gazdag! 
Akkor csak a gazdagok kiváltsága lehetett, hogy minden nap tiszta ruhát vegyen fel valaki!
Most annyira természetes!

Drága Testvérem, vedd észre, hogy milyen csodálatos életed van, hiszen ma is tiszta ruhát tudtál felvenni! 
El ne felejts ma is hálát adni Istennek, hogy gondja van Rád, és fantasztikus életed lehet!”

 

 

Szerző: Sándor Jánosné - óvónő (Kati néni) 
Fotó: Freepik