
Szezonnyitó Húsvéthétfővel nyitja meg az évadot április 21-én a Vasúttörténeti Park, mely ismét teljes repertoárjával várja a családokat: izgalmas programok, fellépések és játékok garantálják a családi szórakozást.
Európa legnagyobb interaktív vasúti parkja a már hagyománynak számító húsvéti programjával köszönti a tavaszt és indítja el a szezont 2025-ben is.
A Vasúttörténeti Park 70.000 négyzetmétere ezúttal is megtelik színes és változatos programokkal, amelyek egész napos szórakozást nyújtanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Az április 21-én, Húsvéthétfőn debütáló eseményen 10 és 18 óra között koncert, bábelőadás és bűvészműsor is színesíti a napot.
11 órakor fellép az Eszterlánc zenekar, 13 órakor az Ákom-bákom bábcsoport „A mókus és a szarka” című előadását tekinthetik meg a gyermekek, 15 órakor pedig Kőhalmi Ferenc is bemutatja majd interaktív bűvész show-ját.
A legkedveltebb Parkos programok sem maradhatnak el: ezúttal is elérhető lesz a kerti vasút, a fordítókorong, a hajtány és a dízel mozdony is vidáman zakatol majd a síneken.
Természetesen nyuszik lesznek mindenütt: az állatsimogatóban többek között kacsák és pónik társaságában találkozhatnak velük a gyermekek, emellett belépéskor egy nyuszifüzetet is kapnak a látogatók, amelyet felhasználhatnak aznap a Nyuszikereső játékhoz. Néhány kérdésre adott helyes válaszok és a nyuszi-lelőhelyek felfedezése után garantált ajándék várja a gyermekeket, valamint egy sorsoláson is részt vehetnek értékes könyvcsomagokért.
Két tapsifüles-állomás között pedig akár arcfestést és csillámtetkót is kérhetnek a legkisebbek, vagy a kézműves programokon készíthetnek is emléket a napról akár egy festett hungarocell tojás, akár kulcstartó vagy kitűző formájában.
Az egész napos eseményre az általános jegyárak lesznek érvényben, nagyszülőtől az unokákig mindenkit várnak az eseményre.
„A tavaszi időszak egyik legkedvesebb eseménye kétségtelenül a húsvéti rendezvény, ahol egész napos kalandokkal és számos interaktív programmal várjuk a családokat. Bízunk benne, hogy a szezonnyitó eseményünkkel idén is szebbé tehetjük a látogatóink számára az ünnepet.” – mondta Schvéd Norbert, a Vasúttörténeti Park vezetője.
További információt a program kapcsán itt olvashatsz.
A Szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!