Középkor, időskor, nyugdíjazás: az élet természetes velejárói. Felfoghatjuk úgy, hogy ha szerencsések vagyunk, részünk lehet ezekben a mérföldkövekben.

Azonban nem mindenkinek sikerül ilyen pozitívan tudomásul venni ezen időszakok eljöttét, és elfogadni a velük járó veszteségeket. Sokak számára például megterhelő a haszontalanság, értéktelenség érzése. Hogyan előzzük meg, mit tehetünk ellene?

A középkorúságtól kezdve legtöbbünk életében felhalmozódnak a stresszhelyzetek: anyagi bizonytalanság, az esetleges munkanélküliség után nehéz elhelyezkedés, idős rokon gondozása, testi változások, magánéleti válság (válás, haláleset) - és persze maga az idősödés ténye, a nyugdíjazással járó üresség, a mindennapi tevékenykedés, a visszajelzés, és a külvilág impulzusainak hirtelen megszűnése, a haszontalanság és tehetetlenség érzése. 

Nem vagyunk egyformák

Azok, akik korábbi életszakaszokban is jobb megküzdési képességgel, stratégiákkal rendelkeztek, ezen az időszakon is könnyebben túljutnak. Akik nehezebben veszik a konkrét vagy érzelmi akadályokat, válságokat, ebben a helyzetben is negatívak, és hajlamosak átadni magukat az önsajnálat vagy bénultság érzésének. 
Akiknek azelőtt is aktív társasági és/vagy családi élete, hobbija, baráti köre volt, azok idősebb korban is hasznosnak és elégedettnek érzik magukat, mindig van egy - minimum napi - cél előttük.

 

A magány nagyobb rizikót jelent

Értelemszerűen azok, akik csak a munkának éltek, és a munkahelyi kapcsolatok jelentették számukra az értékelést és visszajelzést és az összeköttetést a külvilággal, azok hamar mély válságba kerülhetnek a nyugdíjbamenetel után.

Ezt tartsuk szem előtt: egyediségünket, értékeinket, adottságainkat, személyiségünket, sőt, a boldogságunkat sem a munka vagy mások véleménye alkotja, hanem mi magunk; lelkünk, tudásunk, képességeink, tapasztalataink, a magunk és mások felé sugárzott szeretetünk. Ez az érték pedig a körülmények változásával sem vész el!

Újratervezés

Ennek az időszaknak mondhatni természetes velejárója a gyász, a veszteség érzése is. Engedjük meg magunknak az érzéseket, de legyünk rájuk tudatosak! Ne engedjük, hogy sokáig befolyásoljanak vagy elnyeljenek bennünket. Ha kell, kérjünk segítséget! Már önmagában az is sokat számít, ha van kinek beszélni arról, ami bennünk zajlik! Nem vagyunk egyedül!

Kezdjük el az újratervezést, definiáljuk újra magunkat: mire vágyunk igazán, mik a terveink, mi érdekel bennünket, milyen lehetőségek vannak a kiteljesedésre? Végre van idő arra, amire évtizedekig nem volt! Már az ötletelés is elvonja a figyelmünket az elkeseredésről, és célt adhat a napjainknak.
Számtalan módon lehetünk hasznosak a későbbi életévekben is!

Hogyan segíthetünk barátként vagy családtagként?

Ha azt látjuk, hogy idős, nyugdíjas szerettünk depressziós, szorong vagy egyszerűen nem érzi jól magát, és feltehetően nem találja a helyét, a legjobb, amit tehetünk, hogy éreztetjük idős hozzátartozónkkal, hogy szükség van rá. 

Családtagként hívjuk őt közös programokra, kirándulásokra, kerti összejövetelre vagy csak egy ebédre. 
Javasolhatjuk akár a közösségi csatornákon való tevékenységeket, pl. saját csatornán videók megosztását egy-egy szakterület kapcsán (kertészkedés, főzés, nevelés).

Az unokák is segíthetnek ebben, például: 
„Nagyi, holnap, te hozz haza! Olyan jó együtt sétálni veled.” 
„Papa, ma te olvass fel a könyvből! Csak te tudsz ilyen szépen mesélni!”

Barátként invitáljuk sportolni, sétálni, hobbicsoportokhoz csatlakozni, vagy csak közös időtöltésre, beszélgetésekre, ahol megoszthatja tudását, tapasztalatát másokkal, és másokhoz kapcsolódhat, egyúttal kikapcsolódhat, motiválódhat.

Nem kell nagy dolgokra gondolni; az apró gesztusok is rengeteget számítanak!

Olvass tovább!

10 ötlet, hogy élménydús, szeretettel teli életed legyen nyugdíjasként is!

Ez a titka, hogy időskorban se legyél magányos

Boldog és harmonikus nyugdíjas évek - Hogyan találd meg újra önmagad?