Talán sokunk nagyszüleit, dédszüleit eszünkbe juttatja ez a valóságos (vagy mesés?) történet a sok évtizeden át szívben őrzött szerelemről, a monoton hétköznapok valóságát megtörő és felpezsdítő dacról, megbocsájtásról és a mosoly erejéről...

Andrássy Réka: A duzzogás

Nagymama szeretett duzzogni. Ha nagyapa késett vagy nem vette észre az új kötényét vagy új frizuráját vagy netalán kicsit pityókásan érkezett haza pénteken, munka után, akkor nagymama egy szót sem szólt, csak kiment a ház mögé, leült a kispadra, keresztbe fonta a karjait, felemelte az orrát és úgy tett, mintha a körtefa tetején ücsörgő rigó lenne egyedüli érdeklődésének tárgya. Nagyapa ilyenkor utána somfordált és próbálta kitalálni, hogy mit követhetett el.

- Új a frizurád Anci? - kérdezte udvarló hangon, de nagymama csak még magasabbra emelte az orrát.
- Akkor bizonyára ez a rakott szoknya lehet a ludas! Sirüljél csak egyet Ancikám! Had lássam, hogyan ring a kerek csípőd körül, no!

De nagymama olyan gyilkos tekintettel nézett vissza, hogy nagyapa hirtelen fehérebb lett, mint a meszelt fal. Majd miután a tekintetével ledöfte nagyapát, visszafordult és újra a körtefa tetején fészkelő rigóra szegezte a tekintetét.

- No, akkor tán késtem. Hát az úgy volt... - kezdte, de be is fejezte nyomban a mondókáját, egyrészt, mert tudta, hogy nagymama az ilyen beszámolóktól nem lágyul meg, másrészt meg hát a mentegetőző férfi szánalmas egy jószág (ezt az igazságot egy kollégájától tanulta múlt pénteken, a sarki kocsmában a negyedik fröccs után). 
Szóval nem használt semmi, nagymama mereven nézte a rigót, a levegő állt, levél se rezzent, csak egy légy döngicsélt körülöttük és a tyúkok kotkodácsoltak halkan, oda- odapislantva rájuk, mintha titokban figyelemmel követnék az eseményeket.

Nagyapa egyszer csak gondolt egyet, hátat fordított és mint aki jól végezte dolgát, halkan fütyörészve otthagyta nagymamát. No, de nem ment ám messzire, csak odalapult a sarkon túl a falhoz. Ott várta csendben, lélegzetvisszafojtva, hogy nagymama elunja végre a duzzogást és elinduljon a házba vacsorát készíteni, mert duzzogás ide vagy oda, a vacsora szent dolog volt, negyvenöt éve, mióta házasok voltak, még csak kétszer maradt el a közös vacsora, egyszer betegség miatt, egyszer meg tűz miatt, ami a szomszédban ütött ki és hajnalig oltották, mire végre kialudt. 

Szóval ott állt nagyapa a falhoz lapulva már hosszú percek óta, nagymama pedig kezdte elunni a duzzogást, éhes is volt, meg bosszantotta a dolog, hogy eredménytelenül ücsörög itt, ilyen még nem volt, hogy az öreg csak úgy lelépjen békítés nélkül, muszáj lesz hát felállnia és bemennie a házba, majd odabent tovább duzzog bizonyisten, de hát a vacsorát csak el kell készíteni valakinek, az öreg meg nem ért hozzá, no. Feltápászkodott hát, de ahogy befordult a sarkon, az ott lapító nagyapa hirtelen elkapta a derekát.
- MEGVAGY BOSZORKÁNY! - kiáltotta és azzal a lendülettel belecsókolt a nyakába.

Nagymama felsikoltott, aztán nevetni kezdett. Alig tudta abbahagyni. Végül, mikor már jól kinevették magukat és elindultak összeölelkezve a ház felé, nagymama megszólalt.

- Ma vagyunk negyvenöt éves házasok öreg! Hozhattál volna legalább egy szál virágot!
- Hinnye, Anci! Hát jogosan duzzogtál! Vacsora után kimegyünk a rétre és leszedem neked a legszebb virágokat! Jó lesz-e így?
- Jó. - mondta megenyhülve nagymama. De azért még odabökte: - Az a te nagy szerencséd öreg, hogy nem tudok rád haragudni! 
- Tán csak nem szeretsz?
- Tán csak kicsit. - kacsintott rá nagymama és leporolta a kötényét, mielőtt beléptek a házba.

A kötényről, mint a por, úgy füstölt el a maradék duzzogás. Felszállt a levegőbe, befordult a sarkon túl és lassan, módszeresen ráhullt az egyik tyúkra. Az azon nyomban kárált egyet és peckesen hátat fordított a kakasnak.

Fotó: Freepik