A karácsony sokak számára a régi vagy közelmúltbeli veszteség sebeit tépi fel. Ha mi is ezt éljük át jelenleg, tudnunk kell, nem vagyunk egyedül, és ha tudatosan szembenézünk a veszteséggel, könnyebben békére is lelhetünk. Mit tehetünk ebben a nehéz időszakban, és hogyan segíthetünk akkor, ha egy szerettünk küzd a gyász fájdalmával?

Ha az ünnepekhez közeledvén felerősödik veszteségünkkel kapcsolatos fájdalmunk, vagy éppen nemrégiben veszítettük el egy szerettünket, a legfontosabb, hogy
 

- hagyjunk időt és teret magunknak a gyászhoz!

- fogadjuk el magunkat és érzéseinket is, hiszen azok a részeink - és igenis számítanak. Ne tegyünk úgy, mintha nem léteznének, mert ezzel elodázzuk lelki gyógyulásunkat.

- engedjünk utat a kétségbeesésnek, a haragnak, a hiánynak! Tereljük túlcsorduló vagy némán szaggató érzelmeinket aktív tevékenységekbe: írjunk levelet, kiabáljunk, sírjunk! 

- találjunk ki egy kis gyógyító szertartást, ami segíthet feldolgozni a veszteséget és szokásokat vinni megváltozott életünk első időszakára, mindennapjaiba. Lehet ez gyertyagyújtás, beszéd, vagy a későbbiekben akár az elhunyt kedvenc ételének elkészítése, vagy kedvenc helyszínének meglátogatása évente egyszer – ezzel, bár eleinte nehezünkre eshet, ám a szerettünkhöz fűződő örömteli emlékeket is életben tarthatjuk.

- ne zárkózzunk el másoktól! Azok társaságában, akiket szeretünk, és akik szeretnek minket, az ünnepek alatt is lelhetünk örömet. Jelenlétük kapaszkodó, amely fájdalmunkat enyhíti, és figyelmünket kissé kizökkenti a mély szomorúság sötétjéből. A jó hallgatóságnak szívünket kiöntve pedig megkönnyebbülhetünk - ez pedig fokozatosan a gyógyulás felé visz majd minket.

 

Ha valaki más gyászol a környezetünkben

Elsősorban azt kell elfogadnunk, hogy mindenki másképp, és eltérő ideig gyászol. Nincs szabály arra, hogyan „kellene” gyászolni, így ne legyenek elvárásaink és ne is tegyünk erre vonatkozó megjegyzéseket. Valódi támaszai lehetünk a másiknak!

1. Sokszor elegendő a megértő figyelem, a tapintatos hallgatás, az ölelés, a jelenlét.
 

2. Kerüljük az általános és közhelyes mondatokat, úgy mint

„Most már el kéne engedned.”
„Semmi nem történik véletlenül, ennek is van valami értelme.”
„Szedd össze magad!”
 

3. Ha segítenénk, akkor konkrétumokat ajánljunk fel:

„Hazafelé vásároljak neked valamit?”
„Rendelnék valami vacsorát. Mit ennél szívesen?”
„Sétáljunk egyet?”
"Segíthetek az ügyintézésben?"
 

4. Ne féljünk beszélni az elhunytról vagy ismerősünk saját állapotáról (de természetesen figyeljük az illető reakcióit)! Engedjük, hogy megnyílhasson és adjunk neki biztonságos közeget ahhoz, hogy kiönthesse elfojtott érzelmeit!

„Lenne kedved mesélni róla valamit?”
„Hogyan viseled a reggeleket? Hogy telnek az estéid?”
 

5. Vonjuk be a társaságunkba! Ha ez nem sikerül, ne erőltessük, de hívjuk fel, látogassuk meg, hallgassuk meg őt, és esetleg vigyünk egy kis ételt, hiszen a mélyponton talán főzni sincs ereje...
 

6. Ünnepek elteltével, hetek, hónapok múltán is érdeklődjünk az illető hogyléte felől!

 

 

 

Szerző: Nagyszülők Lapja
Fotó: Freepik