Akinek óvodás-iskolás gyermekei, unokái vannak, az bizonyára hallotta már Kányádi Sándor nevét. A népszerű költő, akit egyebek közt Kossuth-díjjal és a Nemzet Művésze címmel is kitüntettek, 2018. június 20-án hunyt el, 89 éves korában. Virágzik a cseresznyefa, Fától fáig, A bánatos királylány kútja, Virágon vett vitéz, Világlátott egérke - csak néhány verses- és meséskötet cím, melyet Kányádi Sándor írt. A népszerű magyar költő 2018. június 20-án, 89 éves korában elhunyt.

Akinek óvodás-iskolás gyermekei, unokái vannak, az bizonyára hallotta már Kányádi Sándor nevét. A népszerű költő, akit egyebek közt Kossuth-díjjal és a Nemzet Művésze címmel is kitüntettek, 2018. június 20-án hunyt el, 89 éves korában.

A Kaláka zenekar vezetője is megszólalt
Nagyon fontos szerepet játszott a Kaláka együttes életében, szinte nincs nap, hogy ne játszanánk valahol megzenésített verseiből - mondta Gryllus Dániel, a zenekar vezetője az MTI-nek Kányádi Sándorra emlékezve.

- Legyenek azok akár teljesen különböző alkalmak és rendezvények, Sándor bácsi ott van velünk. Számunkra óriási veszteség lesz a hiánya, mindig elmehettünk hozzá akár Budapestre, akár az erdélyi Nagygalambfalvára. Bár verseket az utóbbi években már nem írt, mert saját akaratából lezárta életművét, nagyon jókat beszélgettünk - idézte fel a zenész.

Kitért arra, hogy ugyan ismerték a nevét, egyik-másik kötetét is, de amikor 1981 márciusában, első erdélyi turnéjukon Csíkszeredában a Kaláka fellépett, még nem volt Kányádi-nótájuk. Azt követően Ferenczes István költő, író, újságíró rakta fel nekik azt a verslemezt, amelyen Kányádi Sándor az Elveszett követet mondja, és megjegyezte, hogy ezt a Kalákának el kellene énekelnie.



Jóval később három olyan lemez is született, amelyen a Kaláka, illetve Gryllus Dániel zenéivel kizárólag Kányádi-versek hallhatók: az első 2004-ben a Hangzó Helikon-sorozat induló kiadványa, a költő 75. születésnapjára időzített Kaláka-Kányádi album volt, ezt követte négy évvel később a Fehéringes versek című CD a költő felnőtteknek szóló munkáival, majd 2009-ben újabb Kaláka-Kányádi-lemez, ezúttal a gyerekeknek.

- Sándor bácsi mindig azt mondta, hogy nincsenek külön gyerekversek és felnőttversek. Azt is hajtogatta, hogy nincs jó hallása, nem tud énekelni, és azért ír annyira ritmikus verseket, hogy ezt kompenzálja. Nagyon betalált nekünk, közel áll a szívünkhöz a költészete, akár a latinos, akár a gyerekeknek írt verseit énekeljük, akár a Vannak vidékek ciklusát, akár a Kuplé a vörös villamosrólt - mondta Gryllus Dániel.

Hozzátette: a magyar költészet hegyvonulatának gerincét Balassi, Csokonai, Petőfi, Kosztolányi, József Attila mellett Kányádi versei is alkotják.

Kányádi Sándor emlékére válogattunk most 10 gyerekverset, melyet olvass fel a gyereknek - vagy akár szavalóversenyre is megtaníthatod neki.

10 állatos gyerekvers Kányádi Sándortól

1. Róka-mondóka
Volt egy kicsi kakasom,
elvitte a róka.
Jércém is a tavaszon,
elvitte a róka.
Volt egy ludam, jó tojó,
elvitte a róka.
Récém, tóban tocsogó,
elvitte a róka.
Gácsérom és gúnárom,
elvitte a róka.
Semmim sincsen, tirárom,
vigye el a róka!

2. A tavon
Szúnyog zirreg a tó fölött,
bűvöli a béka.
Alig várja, hogy elszálljon
elé a zsombékra.

- Szállj már alább, gyere, gyere,
ne félj tőlem, szentem!
Szúnyogot én már náladnál
nagyobbat is nyeltem.

Így biztatja a szúnyogot
meredt szemű béka,
amikor a tóra vetül
a gólya árnyéka.

Ám a béka se lát, se hall:
- Ne félj, szúnyog úrfi!
Hamm, bekaplak, de hálából
megtanítlak úszni.

Ugrik is már, és a szúnyog
mintha nem lett volna.
De a gólya sem hiába
szállott le a tóra.

Csőre villan, mint a penge,
csattan, mint az ostor:
nyakon csípi béka úrfit,
s viszi szúnyogostól.

3. Gágogó
Baktat, kocog a csacsi,
diceg-döcög a kocsi.
Árok martján a liba
azt gágogja: taliga,
kicsi kocsi, taliga,
a csacsi nem paripa!

De csak kocog a csacsi,
diceg-döcög a kocsi,
csak a kerék mondja, hogy
kityi-kotyi, kityi-koty,
ha liba vagy, csak totyogj!

4. Tánc a havon
Cinkék bokáznak
öles havon.
Nézik a varjak
hallgatagon.

Nézik, nézik, majd
billegetőn
járni kezdik a
havas tetőn.

Kikeringőznek
a cserepek
védelme alól
a verebek.

S még a kéményből
a jó öreg
bagoly is elő-
s kikecmereg.

Hideg van, hideg,
a mindenit!
De minket az el
nem keserít.

Járjuk, csak járjuk,
ha nem lehet
elűznünk másképp
e vad telet.

5. Kánikula
Kutyameleg, kánikula,
nyelvét kiveti a kutya,
budákol, a tűző, heves
nap elől árnyékot keres.

De alighogy hűvösre lel
s leheverne, költözni kell:
falja az árnyékot a nap,
s az ebbe is beleharap.

Pillognak a récék, libák,
nem csinálnak most galibát;
kiapadt a kicsi patak,
mint a cérna, kettészakadt.

Itt-ott ha még van is, ami
víznek mondható valami,
odamennek a bivalyok,
s kimártják a kis patakot.

Egyedül egy árva csacsi
hangját lehet csak hallani,
megereszt egy bátor iá-t,
esőért az égre kiált.

6. Az okos kos
Lucskos, latyakos
ősz vége volt, akárcsak
most,
mikor vásárra vittek egy kost.

Szép nagy állat volt,
fajtiszta racka,
sajnálta is nagyon a gazda,
de nem volt mit tenni,
mivel a kos nem tudott
viselkedni.
Mindig tilosba járt,
s volt úgy, hogy hetekig
odahált,
máskor meg naphosszat
tekergett kedvére,
(mint akinek nincs meg
a leckéje),
s mikor már rosszat
gondolhattak volna,
hogy most aztán vége:
farkas vagy medve
valami megette,
csak előállt, mintha
mi sem történt volna.
Tűrt, tűrt a pásztor,
aki egyébként jámbor
ember hírébe állott,
és még büszke is volt olykor
a kosára,
de egyszer csak megelégelte
a dolgot.
Tarisznyát vett a vállára,
szarvon fogta a kost, és
elvitte a szóban forgó
őszi vásárra.

Tetszett a kosnak a vásár,
s hogy annyi újat láthat,
kíváncsiságból szarvára is vett
egy mézeskalácsos sátrat.
Lett erre riadalom,
lárma:
- Vigyázzon, ember, a kosára,
ha már nem tudta megnevelni!
Erre a pásztor a kosnak,
a kos a kalácsosnak,
a kalácsok meg a földre estek.
Kicsin múlt, hogy össze nem verekedtek.
Aztán meg a garázda
kos egy kofa kosarára
vetett
szemet,
s dézsmálni kezdte,
mint egy mihaszna kecske.
- Hogy kerülne már rúdra bőröd! -
eképpen zsörtölődött,
a most már cseppet sem jámbor
pásztor.
- Hogy lenne belőled pörkölt,
te ördög,
te átok! -
S nyomatékul botjával reávágott.

Módfelett mulattatta a népet
a látvány.
Most
valaki hozzájuk lépett.
- Pörköltet mondott, bátyám?
Úgy legyen!
Mészáros vagyok, s a kost
ezennel megveszem. -
Meg is vette, sokat nem alkudoztak.
Indulni kellett máris
a kosnak.
S indult a pásztor is
megkönnyebbülten:
- Na végre, hogy tőled is
megmenekültem.
Haza is ért még délre.
S hát ki jön szembe véle
az udvaron? Ki az ördög?
- Kos ez, nem pörkölt!
- Ne-e-em bizony, gazdám,
volt eszed, de nekem is volt ám.

Mit eddig sose tettem,
ezennel megjelentem,
meghalni nem volt kedvem,
s amikor észrevettem
a hentes kését, menten
a hátuljának mentem,
s a késével, mit megfent,
szépen a sárba nyekkent,
talán még most is ott van
a pocsban.
Hol van az előírva,
hogy buta minden birka?!
A vásár különben szép volt,
én szeretem a cécót.

Próbált még néhányszor
túladni rajta a pásztor,
vitte vásárról vásárra,
de hiába:
a kosból nem lett pörkölt.
A pásztor meg csak zsörtölt,
s hűséges barátok lettek,
mire megöregedtek.

7. Kilenc pipe...
Kilenc pipe meg a lúd
a kapun kiszabadult.
Azt se mondták, gi-gá-gá,
elindultak világgá.
Tapsantyúztak nyakuk-nyújtva,
pillogtak a poros útra.
Alig mentek három utcát,
a világot máris unták.
Hű de hosszú, hű de meleg,
tovább menni nem éri meg.
S ahogy voltak, libasorba,
letottyantak mind a porba.
Kérdezzük meg a kis csacsit,
hátha ő útbaigazít.

Mosolygott a csacsi bölcsen;
ki tudhatná, ha még ő sem.
"Fussatok a patakig,
mert a világ ott lakik.
Alig három libanyak-hossz
út visz el a patakhoz."
Máris talpon, s futva fut
kilenc pipe meg a lúd.
És napestig szakadatlan
fürödtek a kis patakban.
És azóta három utca,
sőt az egész falu tudja,
hogy a világ itt, csak itt,
a kis patakban lakik.

8. Bivalyos vers
Jámbor állat a bivaly,
s mi tagadás, lusta,
de ha kell, a hegyet is
helyéből elhúzza.

Olyan erős és olyan
nagyon igazságos,
nincs az a ló, amelyik
hívebb a gazdához.

Letérdel, de a terüt
cserben úgy sem hagyja;
én mondom ezt nektek, a
volt bivalyos gazda.

Minden állatunk közül
ő a legerősebb,
mégsem írtak róla még
soha bár egy verset.

Medvét, lám, az emberek
nagy ritkán ha látnak,
s nem is nagyon hívei
a találkozásnak,

hacsak nem a rács mögött
csücsül a jó medve,
s mint egy szelíd barika,
nincs megkezesítve.

Mert ki merne, teszem azt,
csak úgy kényre-kedvre
bokrászgatni ott ,ahol
otthonos a medve?

És ki merne, ugyan ki,
ha szembe jön véle,
ki merne egy jó nagyot
húzni a medvére?

Hát az állát s a nyakát
meg ki vakargatná,
mint egy jámbor bivalyét?
És a medve hagyná?

Mégis könyvek garmadát
írták a medvéről,
s egy sort sem az állatok
kedves négeréről.

Pedig medve s bivaly közt
van is hasonlóság,
amíg kicsi a bivaly,
bivalybocsnak mondják.

S úgy is cammog a bivaly,
mint valami medve,
ringatózik, mintha csak
hajón lépegetne...

Hajón bizony, mintha a
Föld nagy hajó volna,
úgy lépeget a bivaly
öreg matróz módra.

De itt el kell mondanom,
mit régóta sejtek:
miért, hogy a bivalyok
ringatózva lépnek.

De térkép is kell ehhez,
még inkább egy földgömb,
tudnunk kell, hogy a bivaly
először hol bömbölt,

illetve hol rekkegett,
és vajon mi végre?
S hol sütötte le a nap
ilyen feketére?

Bizony messziről került
a mi pocsolyánkba,
csoda-e, ha billegő
a bivaly járása?

De ne vesztegessük a
drága szót hiába,
keressük csak, merre van
Szumátra és Jáva.

Ott a forró trópuson,
az örökös nyárban,
ott lebzsel a bivalyős
a langy pocsolyában.

Nemcsak lebzsel, húzza is
az igát keményen,
lépeget a rizsvetés
tocsogó vizében.

Tehát onnan jöhetett
jó annak előtte,
trópusi nap melegét
őrzi még a bőre.

Azért olyan fekete,
s nem azért, mert gyászol,
mivel ilyen messzire
került hazájától.

Jó hazára lelt ő itt,
kedvére valóra.
Megszokta a telet is:
jó istálló óvja.

Hangja azért rekegő,
mert ritkán használja,
éppen ezért érthető,
ha be van rozsdálva.

S azért olyan billegő
a bivaly járása,
mert hajóval érkezett
őkelme e tájra.

És megszokta a hajón
a tengerész-járást,
és elhagyni lusta ő
mindenegy szokását.

Így sejtem én, ez lehet
járásának titka,
bár ezt eddig senki még
róla le nem írta.

Én sem veszek mérget rá,
hogy így van s nem másképp,
de megtudnám, hogyha én
Szumátrában járnék.

9. Sáska
Egy butácska
sáska,
kinek anyja
hiába magyarázta:
szökkenjen szépen
a sásra,
s ne kívánkozzon
másra,
beleugrott
egy zsákba.
(A zsák
egy néninek volt
a zsákja.)
Ott magát
jó mélyre
ásta.

De beleakadt
egy ráncba.
Megszeppent erre
a butácska
sáska.
De a zsákot
hiába
kaparászta.
A néni hazavitte.
Otthon kirázta.
Szaladt a majorság
apraja-nagyja,
s a kakas,
a nyakas
sáskát bekapta.

10. Veréb
Hipp-hopp,
itt vagyok,
azt eszem,
amit kapok.
Ha nem kapok:
csip-csirip!
Koldulgatok
egy kicsit:
morzsát, maradék
kenyeret,
megrakom jól a
begyemet.

Forrás: MEK - Kányádi Sándor versei
Fotó: Freepik/SilviaNatalia; MTI Fotó - Czimbal Gyula